SportKettős Kosársuli vereség

2018. október 29., hétfő
 
Kettős Kosársuli vereség

Az Alba Fehérvár U23 ellen lépett pályára vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 6. fordulós rangadóján Tóth Tamás együttese az ország egyik legjobb utánpótlás egyesületével mérte össze erejét – a bajnokság „sötét lovának” számító, nagyon tehetséges és veszélyes csapat pedig sajnálatosan igazolta ezen állításokat.

 

 

 


Gyakorlatilag az első percekben eldőlt a találkozó végkimenetele: ilyen rosszul rég kezdett a Kosársuli. Néhány gyors lerohanást követően öt perc után 15-0 állt az eredményjelzőn, szinte semmi sem jött össze a kékmezes vendégeknek, sorra maradtak ki a dobások és a védekezés is akadozott, a fehérváriak ugyanakkor köszönték a kínálkozó lehetőségeket és megragadták az alkalmat előnyük stabilizálásához.

 

Az első negyed végére megmaradt a tizenöt pontos differencia, ami aztán a másodikban tovább nőtt: a vendéglátóknál a már a felnőttválogatottba is meghívót kapó szupertehetség, Takács Milán varázsolt, a vásárhelyi dekoncentráció 52-32-es félidei állást eredményezett.

 

Tóth Tamás rendet rakott a fejekben a félidőben, ugyanis a harmadik játékrészben hirtelen a semmiből támadtak fel a remények. Csapatkapitányunk, Vas Péter elkapta a fonalat, hozzá társultak Béres Nándor és Kelemen Balázs kosarai, és a 29. percben már 57-51 állt az eredményjelzőn. Az elképesztő zárkózás (és tegyük hozzá, a szezon elején már látott, visszatérő kiváló harmadik negyed) adott némi fényt az alagút végén, így hiába indult tizenegy pontos hátrányban az utolsó negyed, a tipikus „bármi megtörténhet” alapján valóban bármi megtörténhetett.

 

A „bármiből” sajnos újabb pontatlanság-széria és sima Alba-siker lett: jöttek ismét az eladott labdák és az elpuskázott lehetőségek, no meg Takács újbóli klasszisa. Kass állította be a 78-62-es végeredményt – mindez zsinórban a második idegenben elszenvedett vereséget jelentette.

 

 NB I/B Zöld csoport, 6. forduló:

Alba Fehérvár U23 – Vásárhelyi Kosársuli 78-62 (29-14, 23-18, 10-19, 16-11)

Alba Regia Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Szalai Zsolt, Benedek Zoltán, Lovas Péter

 

 

Kosársuli: Molnár -, Béres 10, Varga -, Bálint 2, VAS 26/9.
Csere: Kelemen 7, Kovács 3/3, Börcsök 2, Gajic 10/9, Perák -, Rostás 2. Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Tóth Tamás értékelése: „Az ország egyik legszebb csarnokában, az ország egyik legtehetségesebb utánpótlása ellen nem lehet tíz perc koncentrációval mérkőzést nyerni. Az első negyedben csődöt mondtunk és a felzárkózás túl sok energiánkat emésztette fel a fordításhoz. Gratulálok a Fehérvárnak, ma is extrát játszottak, tartalékos felállásban is!”

 

 

Sajnos a bajnoki listavezető U20-as csapat is kikapott – első vereségüket elszenvedve az idényben. Az ellenfél a Budaörsi DSE volt az MKOSZ Sportcentrumban, és sajnos végig vezetve múlták felül az enerváltan teljesítő Kosársulit, amelyet Kovács és Bálint kosarai tartottak lőtávolon belül. A vége 83-74 lett oda – a találkozó legeredményesebbje a maga 24 pontjával a budaörsiek vásárhelyi játékosa, Kis Molnár Zoltán lett.

 

Csüggedni nem szabad, hamarosan jönnek a javítási lehetőségek: november 2-án, pénteken 18 óra 30 perckor a Hepp-kupában az NB I/B Piros csoportos örök vetélytárs, a Békés, majd november 8-án, csütörtökön az Újpest érkezik a Hódtói Sportcsarnokba.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Huszonkilenc érmes helyezés

Huszonkilenc érmes helyezés

Október 27-én rendezték Gyulán a VII. Várfürdő Kupát. 16 egyesület 271 úszója – köztük a NICS-HSÚVC 18 versenyzője állt fel a rajtkőre.
Nem téma már a strand bezárása

Nem téma már a strand bezárása

Október 26-án a városvezetés és a strand műszaki és gazdasági vezetői egyeztettek a következő időszak teendőiről. Újranyitják a termál kempinget is.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.