Kék hírekKétszer tört be egy Erzsébet úti telepre

2013. május 25., szombat
 
Kétszer tört be egy Erzsébet úti telepre

Elfogott és őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy 34 éves férfit, akit négy betöréssel gyanúsítanak.

 

 

 


F. Imre a megalapozott gyanú szerint 2012. decemberében és 2013. áprilisában is betört egy Erzsébeti úti telephelyre, ahonnan mobiltelefont, készpénzt, pálinkát és szerszámokat tulajdonított el.

 

A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során beismerte, hogy egy Csomorkányi és egy Dáni utcai házba is betört. Az ingatlanokból televíziót, mobiltelefonokat és műszaki cikkeket vitt el.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya május 21-én előállította a 34 éves férfit, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Kitermelhető gázmezőt keresnek Hódmezővásárhely közelében

Kitermelhető gázmezőt keresnek Hódmezővásárhely közelében

Két világcég már feladta. TXM Olaj- és Gázkutató Kft. társcégekkel megerősítve, Kútvölgy közelében június elején megkezdi a kutatófúrást, jelentették be május 23-án a vásárhelyi Városházán. Frissítve!
A folyamatos fejlődést igénylő sportág

A folyamatos fejlődést igénylő sportág

A hódmezővásárhelyi Hwarang-Do SE vezetőedzője Kopasz Attila a napokban boszniai, szlovén sportolókkal együtt, nemzetközi Hapkido szemináriumon részt vett a Zágrábban.

 

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Rapcsák András szobráról döntenek

Rapcsák András szobráról döntenek

Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.