Kultúra, oktatásKét vásárhelyi a Szakma Sztár 2017 döntőjében

2017. március 10., péntek
 
Két vásárhelyi a Szakma Sztár 2017 döntőjében

Idén összesen 35 Csongrád megyei tanuló jutott tovább a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megyei elődöntőiből.

 

 

 

 

 

Ők 18 szakmában versenyezhettek tovább a válogatókon, ahol eldőlt, hogy kik lehetnek ott az áprilisi, fővárosi döntőn, amelyet hagyományosan a Szakma Sztár Fesztiválon rendeznek meg.

A megyei elődöntők idén januárban három héten keresztül zajlottak Szegeden. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében összesen 33 szakmában mérették meg tudásukat a középiskolások.

Innen a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum két vásárhelyi szakképző iskolájából két diák került be az elődöntőbe, amelyet február 25-től tartottak.

 

Garai Gábor kőműves és hidegburkoló szakmában a Kalmár Zsigmond Szakközépiskolából és Kovács Georgina cukrász szakmában a Corvin Mátyás Szakközépiskolából sikeresen túljutott az elődöntőn, ezzel mindketten kivívták részvételüket a Szakma Sztár Fesztivál döntőjében, amelyet Budapesten rendeznek április 24. és 26. között.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Húsvét négynapos ünnep lett

Húsvét négynapos ünnep lett

Már tizenegy pirosbetűs ünnepünk van. Pünkösdhétfő és mindenszentek napja után ezzel újabb nevezetes keresztény dátum is bekerült a hivatalos munkaszüneti napok közé.
Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.