Kultúra, oktatásKét első helyezett két szakmában

2015. április 29., szerda
 
Két első helyezett két szakmában

Idén a VIII. Szakma Sztár Fesztivál döntőjébe Csongrád megyéből 12 tanuló jutott be, közülük négyen első, míg hárman harmadik helyen végeztek.

 

 

 


A verseny fordulói  az elődöntők, a  válogatók, és a döntő voltak. Az elődöntőkön országosan közel 4.600 fő vett részt, melyeket a korábbi éveknek megfelelően a területi kamarák bonyolítottak le.

Az elődöntőkön a legjobb eredményt elérő versenyzők kerültek behívásra a szakmák válogatóiba. A válogatókat szakképző intézmények – a verseny lebonyolítására alkalmas – tanműhelyeiben szervezték meg. A válogatókon az oda bekerült diákok, 410 versenyző elsősorban gyakorlati illetve gyakorlati jellegű feladatokat oldottak meg.

 

A döntőkre április 27-29. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor. Az országos szakmai versenyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásába átadott 39 szakképesítésben hirdették meg, a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulók számára. A 12 Csongrád megyei döntős közül két hódmezővásárhelyi szakképzőben elsajátítható szakmában sikerült első helyezést elérni.

A Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolából Orosz Orsolya fodrász szakmában (Gyakorló hely: ME-NA Bt., Hódmezővásárhely), míg a Corvin Mátyás Szakképző Iskolából Csáki Mónika ruházati eladó szakmában (Gyakorló hely: Fődi Pálné e.v.   CSUCSI Méteráru Üzlet, Hódmezővásárhely) lett országos első helyezett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a Szakma Sztár Fesztivál zárónapján adták át az elismerést.
Grand Prix tíz éremmel

Grand Prix tíz éremmel

Április 26-án Cegléden rendezték a fitness sportág egyik meghatározó versenysorozatának, a Fit-Kid "A" osztály Grand Prix I. fordulóját. Eredményekkel! 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.