SportKét arany a Pilis Kupán

2013. május 9., csütörtök
 

Népes mezőnnyel rendezték meg május 4-én Leányváron, a VIII. Pilis Kupa Fitness és Testépítő versenyt. 12 kategóriában lehetett nevezni. Bán Vivien, a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE sportolója egyéni versenyzőként négy kategóriában indult, amelyből kettőt megnyert, kettőben pedig a középmezőnyben végzett.

 

 

 


A legnépesebb mezőny a Miss Fitness kategóriában gyűlt össze. A helyszíni beszámolók szerint 17 lány csodás látványt nyújtott szebbnél szebb ruhakölteményeiben. A döntés nem volt egyszerű. A bírák talán ebben a kategóriában döntöttek a legnehezebben. Bán Vivien ebben a 8. lett. Szintén a 8. helyezést ért el a Bikini Modell kategóriában.

 

Női Fitness kategóriában egy zenés gyakorlatot és egy testfordulót (4 alapfordulattal) mutattak be a bíráknak. Bán Vivien gyakorlatát a zsűri első hellyel díjazta.

 

Páros Testépítésben is indult a hódmezővásárhelyi sportoló, amelynek külön érdekessége volt, hogy a két sportoló a verseny napján találkozott először egymással élőben.

 

Bán Vivien a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, Kurt Brandstetter, a németországi születésű, 23 éves Esztergom mellett a szüleivel élő testépítő fiatalember, párosban szeretett volna indulni, azonban nem sikerült párt találnia. Ekkor kérték fel Bán Vivient, akivel az interneten keresztül tanulták meg külön-külön a gyakorlatot. mégpedig úgy, hogy mindenki a saját koreográfiáját begyakorolta, majd ezt összecsiszolták. A versenybírák egy teljes összhangban elvégzett gyakorlatot láttak, amelyet végül aranyéremmel díjaztak.

Továbbá, Bán Vivien megkapta a Pilis Kupa Legfiatalabb Versenyzője különdíjat is.

 

Bán Vivien edzői, felkészítői Miklós Melinda, Vásárhelyi Zoltán és Szokol Borbála.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Sportolóink legszebbjei - Bán Vivien fitness

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Izmok és idomok - amatőrök és profik

Izmok és idomok - amatőrök és profik

A vásárhelyi Kriko Gym nyílt napján profik mellett a terem ifjú versenyzői is bemutatkoztak, akik több hónapos felkészülés után hamarosan megkezdik szezonjukat. Video tudósítással!
Győztek a Kommenthuszárok

Győztek a Kommenthuszárok

Ismét győztest hirdettek a Szent István Általános Iskolában, amely hagyományosan az Infománia, a hódmezővásárhelyi általános iskolások informatikai versenyének negyedik fordulóját rendezte. Eredmények és képek!
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.