KözéletKésik a pályázati kiírás

2011. január 6., csütörtök
 
Késik a pályázati kiírás

Magyarországon jelenleg 150 helyi vagy regionális adó működik. Közülük ebben a hónapban 48-nak lejár a műsorszolgáltatási engedélye. Ezek egyike a Hódmezővásárhelyről sugárzó Rádió 7 is.

 

Helyi Rádiók Országos Egyesületének (HEROE) 2010. november elején tartott szolnoki konferenciáján Andrássy György, a hatóság műsorszolgáltatási igazgatója kijelentette, a végleges pályázati felhívás mindaddig nem készülhet el, amíg az új médiatörvény részletei nem derülnek ki. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felállásával és a médiatörvény karácsony előtt megszavazásával elhárult minden akadály a frekvenciapályázat kiírása előtt. Ám már így is késében vannak, mert 48 vidéki rádiónak januárban lejár a műsorszolgáltatási engedélye. Ezért a már üzemelő rádiós szolgáltatók többször is kérhetnek majd 60 napra szóló ideiglenes műsorszolgáltatási jogosultságot a pályázati eljárás ideje alatt. Az 1996 decemberétől 24 órás műsoridőben sugárzó, és Hódmezővásárhely és környékén fogható Rádió 7 az NMHH-nak már benyújtotta a két hónapos hosszabítási kérelmét, tájékoztatta szerkesztőségünket Égető Gyula a rádiót üzemeltető Kisbíró Kft. ügyvezetője és a szerkesztőség vezetője. Információink szerint kilencven százalékos készültségi szinten állnak a lejáró műsorszolgáltatási jogosultságok pályáztatási előkészületei a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, de a végleges anyag csak az új médiatörvény részleteinek ismeretében készülhet most el. Annyi bizonyos, hogy változnak a pályázati eljárások is, az egyszerűsítés jegyében. Módosulhat a műsorszolgáltatási díj rendszere is. A jövőben a vételkörzet nagyságával, gazdasági teherbírásával megegyező árképzési rendszert alkalmazhatnak majd. Égető Gyula, aki a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnökségi tagja, azt is elmondta, a pályázati kiírás anyagával kapcsolatosan 19 pontos javaslattal éltek, amelyeket ígéret szerint akceptál a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Ezek között szerepelt az is, hogy a pályázati eljárásban a hatóság mindenképpen vegye figyelembe és plusz pontokkal értékelje a műsorszolgáltatásban szerzett tapasztalatot és az eddigi jogszerű működést. A 48 kiírásra kerülő frekvencia bármelyikére, bárki, az ország minden részéből pályázhat, függetlenül attól, hogy a pályázó üzemeltetett-e rádiót, vagy sem. Információink szerint a 97,6 Mhz es Hódmezővásárhely és környékére kiadott frekvenciára érdeklődik egy befektető csoport.

 

Olvassa el ezt is!

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.