GazdaságKerékpárút átadás közös biciklézéssel felavatva

2019. március 22., péntek
 
Kerékpárút átadás közös biciklézéssel felavatva

2016-ban Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 876 millió Ft. vissza nem térítendő támogatást nyert a TOP-6.4.1-15-HM1-2016-00001 azonosítószámú, „Kerékpárút építése Hódmezővásárhely közigazgatási területén a 4414. jelű út mellett a 0+185 – 14+405 kilométerszelvények között és forgalomcsillapított övezet kialakítása a Hősök terén és környezetében” címet viselő projekt megvalósítására.

 

 

 

 

 

 

 

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult fejlesztés során 14,265 km hosszúságú kerékpárút épült Hódmezővásárhelyen, a Síp utcától és a város közigazgatási határa közötti szakaszon. A projekt egy összefüggő fejlesztés egyik eleme, mely során önálló vonalvezetésű, kerékpáros pihenőhelyekkel és biztonságtechnikai megoldásokkal ellátott kerékpárút létesült Hódmezővásárhely és Makó között, Maroslele érintésével.

Emellett a projekt részeként Hódmezővásárhelyen a Hősök tere Városház utca és Dr. Imre József utca középső szakaszán kiépítésre került egy forgalomcsillapított autóút kerékpársávval és a környező területek rendezésével. A projekt hozzájárul többek között az élhető városi- és települési környezet kialakulásához; a légszennyezés és a zajterhelés csökkentéséhez; a közlekedési baleseti események számának és súlyosságának csökkentéséhez is.

A projekt másik részeként Hódmezővásárhely belterületén 8,5 kilométer hosszan, a 4414-es út mentén alakítottak ki, s a Mátyáshalmi-csatorna keresztezést követő buszmegállónál fedett kerékpártároló és pihenőhely jött létre.

A Hódmezővásárhely déli részén található Batida településközpont és Maroslele között a 4414-es összekötő út egyes szakaszain mintegy 2 kilométer hosszan önálló kerékpárutat alakítottak ki.

Maroslele belterületi határától Makó közigazgatási határáig további közel 3 kilométer hosszan önálló kerékpárút létesült.  A 7,2 kilométeres, Maroslele és Makó belterülete közötti részen a 4414-es út mellett önálló nyomvonal, a Czuczor utcán és az Almási utcán pedig elválasztott gyalog-, és kerékpárút épült.

Az A közel kétéves építkezések befejezésével, a projekt március 31-én lezárul.

 

A szerkesztőségbe érkezett meghívó szerint, a  kerékpárút hivatalos átadása, az építők és a vásárhelyi polgármester, valamint a hódmezővásárhelyi Polgármesteri hivatal műszaki szakembereinek részvételével, március 24-én vasárnap 13 órakor a batidai kerékpáros pihenőben lesz.

 

Az átadást követően az új szakaszon a batidai pihenőtől a várostábláig közös kerékpározásra invitálják az átadó vendégeit.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két bronzérmet szerzett a világjátékokon a Hód Úszó SE sportolója

Két bronzérmet szerzett a világjátékokon a Hód Úszó SE sportolója

Az Egyesült Arab Emírségekben rendezett XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon a 62 tagú magyar váliogatott tagja volt Rauch Róbert.
Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

Régészeti munkára várja az önkénteseket a Tornyai-múzeum

A török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területén a régészek irányításával önállóan végezhetnek kutatást, gyűjthetnek leleteket a múzeum számára.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.