KözéletKarácsonyi focigála

2010. december 13., hétfő
 
Karácsonyi focigála

Az elmúlt évben már nagy sikert aratott, így a Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöksége úgy határozott, hogy december 19-én 14 - 20 óra között ismét megrendezi a karácsonyi focigáláját.

 

A gála helyszíne a "Balogh Imsi" sportcsarnok. A program természetesen a fociról szól, hiszen a klub valamennyi korosztályos csapata bemutatkozik a szülők, testvérek, rokonok és a sportág szurkolói előtt. A focigála programja az óvodások bemutató mérkőzésével kezdődik, majd sorra pályára lépnek a klub 8-9-10-11 éves játékosokból álló csapatai. Ezt követően a tervek szerint az "év mérkőzése" következik amikor az anyukák az apukák ellen mérik össze erejüket. A folytatásban már a nagypályán játszóké lesz a parkett, hiszen a 12-13-14-15 évesek valamint a 17-19 évesek összecsapásait mindössze a már hagyományos HFC edzők - HFC szülők derbi szakítja meg. A zárómérkőzésen az NB III-as felnőtt csapat a megyei II. osztályú felnőtt bajnokságban szereplő fiatalokkal csap össze. A gála fénypontjaként a HFC honlapján a www.vasarhelyifoci.lapunk.hu oldalon történő szavazás és az edzők együttes véleménye alapján kerül átadásra a 11 korosztály legjobb labdarúgóinak járó "Év játékosa" díj.

 

Borsándi István

 

Olvassa el ezt is!

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Sikerült nyerni a harmadik meccsen

A kosársuli megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.