Kultúra, oktatásKalandra fel! Mártélyon

2010. november 9., kedd
 
Kalandra fel! Mártélyon

A busz már majdnem megtelt az  ötven jelentkezővel a november 10-én délután 3 –kor kezdődő „Mártélyi Kalandra”.

 

A kéthavonta, a hónap második szerdáján mindenki számára nyitva álló Zöld órákat a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban a Zöld Kapocs környezeti nevelőinek közreműködésével állították össze. Ezzel párhuzamosan elkészült egy  színvonalas munkafüzet, feladatlapokkal A következő egy évben összesen hét alkalommal hirdették meg a programot. Fébert Andrea, a Mártélyi Üdülőterület koordinátora portálunknak elmondta: a pályázati támogatással megvalósított Erdei Iskola program hatalmas sikere ösztönözte a szervezőket a „Mártélyi Kalandra”. A közel 400 ezer forintos költségét az Önkormányzat állja. Ebből kerülnek kifizetésre az előadók és a buszok bérlése a hét alkalomra. Az első – november 10-i – Zöld órán, dr. Márki-Zay János „A természet fizikája” címmel tart látványos bemutatót, a Szent István és Varga Tamás iskolákból eddig jelentkezett felsős csoportjainak illetve az egyéni érdeklődőknek.

 

Olvassa el ezt is!

Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán

Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
 
Ütős hétvége a Hódtóiban
Ütős hétvége a Hódtóiban Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
 
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan
A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.