GazdaságJövőre is kap támogatást az Emlékpont

2017. május 4., csütörtök
 
Jövőre is kap támogatást az Emlékpont

Számos nagy kulturális beruházás szerepel az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018-as fejezeti költségvetésének tervezetében. 

 

 

 

A közgyűjtemények az előterjesztés szerint 21,3 milliárd forinthoz jutnak, ebből összesen 3,8 milliárd forint a beruházások és felújítások költségeit fedezi majd.
Ezek között találjuk a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központot, amelynek támogatására pedig 22 millió forint juthat.

 

A közgyűjtemények nemzeti értékmentő programjának 505 millió forintot szán a javaslat, míg közművelődési szakmai feladatokra 1,6 milliárd, kulturális szakemberek továbbképzésére pedig 120 millió forint juthat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Apadt a szakképzés népszerűsége

Apadt a szakképzés népszerűsége

A gimnáziumi központi írásbeli felvételit az idén többen írták meg, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A fevettek száma Hódmezővásárhelyen alig változott tavalyihoz képest.
Ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni

Ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni

Ismét magyarázkodni kénytelen a HLKC szakvezetése, újabb fiaskó, a tetejében hazai pályán szenvedte el újabb és már sokadik vereségét a Felnőtt Női csapat.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.