GazdaságJóval olcsóbb lesz az iskola fenntartása

2014. július 19., szombat
 
Jóval olcsóbb lesz az iskola fenntartása

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola egy Uniós pályázaton 128 és félmillió forintot nyert, amelyből a következő félévben épületenergetikai fejlesztéseket végeznek.

 

 

 

 

Juhászné Wolf Edit igazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta a 100 százalékos támogatottságú pályázati pénzből elvégzik az iskolaépület homlokzati hőszigetelését, a régi nyílászárók lecserélését új műanyag nyílászárókra. Az épület belsejében a fűtési rendszer korszerűsítése is megtörténik, amibe a kazáncsere is beletartozik. Sőt, mind az óvodára, mind pedig az iskolára áramtermelő napelemeket szerelnek fel.

 

Megtudtuk mivel a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola épülete helyi védettség alatt áll, a munkálatokhoz a Közgyűlés jóváhagyása kellett, amit idén februárban a grémium meg is szavazott.

Bár éppen a helyi védettség miatt az épületre külső hőszigetelés nem kerül, a most zajló energetikai korszerűsítések az előzetes becslések szerint így is évente 5 millió forinttal csökkentik a rezsiköltségeket.

Az építők ígérik, a jővő év januárig tatró munkálatok csak kis mértékben zavarják majd a tanítást.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét beadják

Ismét beadják

Hódmezővásárhelyen 221 iskolás lányt érint a térítésmentes védőoltás. Októberben kezdik beadni a két oltás egyikét. 
Ittasan is lehet kerékpározni

Ittasan is lehet kerékpározni

A kérdés, ki örül és ki nem örül a KRESZ módosításának, amely szerint szombattól lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.