BulvárJól jön az anyaországiak segítsége

2017. szeptember 25., hétfő
 

Magyar segítséggel hagyományőrző központot avattak Csehétfalván. Grezsa Istvánnak is van itt ingatlana. Ide járnak a vásárhelyi érettségizők is.

 

 

 

Fotók: Pál Árpád (székelyhun)

 

 

 

 

Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében – mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén.

 

Hazai finanszírozásban hasonló programok futnak Erdélyben is, amelynek egyik látványos projektjét éppen a múlt héten avatták Csehétfalván.

 

 

Szeptember 10-én hagyományőrző központot adtak át a Székelykeresztúrhoz közeli Csehétfalván. Az avatáson rész vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Grezsa István kormánybiztos és Balázs József, a hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója.

 

A létesítmény az alig százötven lelket számláló falu megmaradásának egyik záloga lehet, hangzott el az ünnepségen.

Ezen a nyáron már több mint ezerkétszáz külhoni, illetve környékbeli fiatal fordult meg a központban, ugyanakkor hétköznapokon közel hetven helyinek és környékbelinek főznek itt ebédet - mondta a csehétfalvi unitárius lelkész.

Ötvenmillió forintot kapott 2015-ben a csehétfalvi unitárius egyház a paplak közelében lévő három lakatlan, pusztuló ház és a hozzájuk tartozó két csűr megvásárlására, valamint újjáépítésére. Tervben van az aszfaltút kiépítése is.

A három házban hatvan főt tudnak elszállásolni, a csűr korszerűen felszerelt konyhájában a táborozókén kívül a helyi és környékbeli időseknek, valamint az erre igényt tartóknak heti öt alkalommal jutányos áron kétfogásos ebédet készítenek.

 

 

A település neve nem ismeretlen a vásárhelyiek számára sem, hiszen ez a célállomása/szálláhelye 354 hódmezővásárhelyi középiskolás ötnapos kirándulásának is. Ennek költségeit (egy napi főétkezést kivéve) a vásárhelyi közgyűlés megszavazta.

A csehétfalvi tudósításokból is kiderült, hogy a vásárhelyi közgyűlés tagja, Grezsa István kormánybiztosként is szívén viseli a Csehétfalvi fejlesztéseket, gyakori vendég ott, hiszen a nyilvános vagyonnyilatkozatában is látható, hogy 800 négyzetméteres telek, rajta üdülőnek minősített parasztház tulajdonosa.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

A hódmezővásárhelyi tömeggyilkosságnak 56 áldozata volt. Mi is történt azon a napon? A város határában emlékmű idézi a tragédiát.
A Kékszakállú herceg várától a Dilemma dilemmájáig

A Kékszakállú herceg várától a Dilemma dilemmájáig

Tárlatvezetéssel búcsúzott az Alföldi Galériában Kass János grafikusművész Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítása.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.