KözéletJelentős fejlesztés kezdődik a laktanyában

2017. március 26., vasárnap
 
Jelentős fejlesztés kezdődik a laktanyában

A tavaly novemberben megjelent Magyar Közlöny szerint két év alatt több mint két és fél milliárd forintot fordít a kormány a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya fejlesztésére a Magyar Honvédségnek az államhatár őrzésében való közreműködésével összefüggésben.

 

 

 

 

Mint arról elsőként a Vásárhelyi Hírek beszámolt a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő laktanya fejlesztésével, amelyhez 2017-ben 1 milliárd 410 millió forintot, 2018-ban pedig 1 milliárd 250 millió forintot kell biztosítani.

 

A fejlesztésről szóló határozat azt is jelenti, hogy növekedni fog a laktanya létszáma, illetve a Hódmezővásárhelyen megtelepedő családok száma. Azóta a fejlesztés további részletei is ismertté váltak.

 A vásárhelyi laktanya stratégiai szintű bázislaktanya, mivel először az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében, jelenleg a ha­tárőrizeti feladatókban vesznek részt több ezer fővel a katonák és ezekre a feladatokra vezényeltek elhe­lyezése jelentős részben a hódmező­vásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában történik.

Egy tájékoztató szerint a laktanya igénybevétele e feladatokkal összefüggésben jelen­tősen megnőtt, kapacitáskihasznált­sága elérte a határát, a nagymértékű terhelésből fakadóan az épületállomány, a közműrendszerek és a háló­zatok olyan fokozott igénybevételnek vannak kitéve, ami a jelentős mű­szaki problémák elkerülése érdeké­ben a tervezett feladatok felgyorsítá­sát igényli. A migrációs helyzet okozta hosszan elhúzódó biztonsági kihívá­sok miatt is a laktanya rekonstrukciós programja prioritást élvez.

 

A kétévesre tervezett beruházások célja a személyi állo­mány élet- és munkakörülményei­nek a javítása. A laktanyán belü­li lakhatáshoz és teljes körű ellátáshoz kapcsolódó infrastrukturális feltételek megújítására, a kor színvonalának megfe­lelő épületekre ebben az évben összesen 1 milliárd 410 millió forint, jövőre 1 milliárd 250 millió forintot biztosított a kormány.

A laktanya közműveinek, útjainak felújítása már tavaly elkezdődött, de például a tervek szerint a laktanya területén jelenleg sokfe­lé, elszórtan találhatók a különbö­ző szakágak - ma már korszerűtlen - raktárai helyett jövőre egy új, fűthető, temperálható modern logisztikai raktárépü­letet húznak fel, kiszolgáló utakkal és közművek­kel.

 

A Zrínyi Miklós Laktanya prioritását tovább növelheti a Vásárhely24 információja, amely szerint Almási István polgármester nemrég a HM-ben tárgyalt egy katonai középiskola - jövő szeptemberi - beindításának lehetőségéről.

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rangadóhoz méltó óriási küzdelem

Rangadóhoz méltó óriási küzdelem

Hosszabbítás után kapott ki a Kosársuli a Nyíregyháza otthonában. A Vásárhely így is kiemelkedő eredményt ért el a tavaly még az élvonalban pattogtató ellenfelével szemben.

Nagy durrantás mint vizsgafeladat

Nagy durrantás mint vizsgafeladat

A Magyar Honvédség műszaki kiképzésének része a robbantás kiképzés. Hódmezővásárhelyen volt a vizsga.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.