GazdaságJátszótér is szépült, fát is ültettek

2014. szeptember 15., hétfő
 
Játszótér is szépült, fát is ültettek

Az elmúlt években négyszer kapott támogatást két hódmezővásárhelyi civil szervezet a Norvég Alap pénzeinek elosztásáért felelős Ökotárs Alapítványtól.

 

 

Fotó: MTI

 

 

Az országos sajtó szinte állandó témája ezekben a napokban hogy a kormány rendőrségi ügyet kreált néhány civil szervezet működéséből, melyek egyetlen „bűne”, hogy az általuk osztott támogatásokat nem a kormány ellenőrzi, és ezekből kormánykritikus szervezetek is részesülnek.

A szervezetek közül az Ökotárs Alapítvány a környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projekteket kezeli az NCTA pályázati programok közül. Az elmúlt 7 évben Hódmezővásárhelyen két civil szervezet is sikerrel pályázott az Ökotárs Alapítványnál. 2007 és 2012 között összesen másfél millió forinthoz jutott két egyesület.

 

2007-ben a Szikáncs Jövőjéért Egyesület pályázott és nyert 150 ezer forintot. Az egyesület tagjai a helyi játszóteret parkosították, ahol elültettek 50 db. fát, és 150 db. cserjét helyi gazdálkodók és a Szikáncsi Részönkormányzat tagjai részvételével.

 

2008-ban a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kért és kapott 540 ezer forintot, hogy Környezetbarát játszóteret alakítsanak ki művészek alkotta játszóeszközökkel. Mint ismeretes Hódmezővásárhely Tarján városrészében a Damjanich utcai játszóteret környezetbarát módon, a helyi kerámiaművészetre alapozva kezdte el felújítani a Tiszta Szívvel Alapítvány. 2006-ban megkezdett munkájuk folytatásaként őshonos sövényt kívántak telepíteni a játszótér köré, melyhez az Ökotárstól a növények megvásárlására kértek és kaptak támogatást.

 

2009-ben ismét a Szikáncs Jövőjéért Egyesület kért 150 ezer forintot egy park kialakítására. A program szervezői egyben figyelemfelkeltő akciónak is szánták. Ily módon szerették volna bemutatni, hogy a helyi lakosság teheti a legtöbbet saját környezete szépítéséért. A szikáncsi egyesület ötletét az Ökotárs az ültetendő őshonos fák árával támogatta.

 

2012-ben megint a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány fordult a Norvég Alapot kezelőkhöz, azzal, hogy támogassák a Hódtói lakótelep parkjának komfortosabbá tételét. 300 ezer forintot kaptak egy gördeszka- és görkorcsolyapálya kialakítására, valamint 120 db. cserjét és 34 db. őshonos fát ültettek a környékére. A nyilvánosan hozzáférhető jelentés szerint, a munka megmozgatta a helyi lakosokat, 100 önkéntes dolgozott együtt: az alapítvány önkéntesei, helyi diákok, lakótelepi lakók, olvasókörök tagjai, valamint egy helyi vállalkozó.

 

Mint arról nemrég írtunk, a Norvég Alaptól 2010-ben az eddig felsoroltaknál jóval nagyobb összeget kapott Vásárhely, igaz a „Regionális Környezeti Nevelő Központ kialakítása a Mártélyi Tájvédelmi Körzet területén” című pályázat a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében meghirdetett pályázati pénzből valósult meg. (Erről Itt olvashat! Kattintson!) 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ki bírja még?

Ki bírja még?

2014 őszére Hódmezővásárhelyen a számtalan kiadó-eladó üzlethelyiség mellett tucatjával zártak be vendéglátóhelyek. Vajon miért? Nézegessen bezárt vendéglátóhelyeket!
Megtalálni a helyes utat

Megtalálni a helyes utat

Laskai M. Nellit szerzőként rögtön két könyvvel mutatkozik be. Regényében egy fiatal szingli nő, két férfi közt őrlődik. Másik könyvének a címe önmagáért beszél: Boldognak lenni.

Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.