BulvárItt van Kuki nektek

2017. november 11., szombat
 
Itt van Kuki nektek

Nemcsak a szegedieket, hanem a környező települések, így a hódmezővásárhelyeket is megdöbbentette, hogy se szó se beszéd az egyházi jellegű műsorokat ’Kuki’ váltotta fel, aki rögtön az első reggel szexisebb megnyilvánulást várt el egy betelefonálótól.

 

 

 

 

 

 

Vagyis sem a  reformáció 500 éves jubileuma, sem a Magyar Református Egyház megalapításának 450. évfordulója nem lehetett az akadálya, hogy több ezer hallgató szépérzékébe belegázoljon Vajna kaszinómogul és csapata.

Hogy tovább élezzük a helyzetet, az október 31-ei reformáció emléknap után pontosan egy héttel szünt meg a szegedi Európa Rádió.

Az egyházkerület ugyanis - az mno.hu megfogalmazása szerint: átadta a frekvenciát a magát kereszténynek mondó kurzus kegyelt médiamoguljának, Andy Vajnának, így múlt kedd óta a tulajdonában álló Rádió 1 szól a 87,9 megahertzes sávon.

Az eset a nemzeti együttműködés rendszerében nemcsak azért egyedülálló, mert a nem titkoltan országos hálózatot építő Radio Plus Kft. ezúttal egyházi rádió hullámsávját hajtotta az igájába, hanem azért is, mert a jelek szerint a kizárólag fideszes delegáltakból álló médiatanácsnak csöppnyi fenntartása sincs azzal szemben, hogy egyik pillanatról a másikra minősít át egy frekvenciát közösségiről kereskedelminek. A szegedi frekvencia esetében ez történt, miután a Radio Plus nem tudott megegyezni a városban három évtizede sugárzó Rádió 88 tulajdonosaival.

Amin nem is kell csodálkozni, hiszen példanélküli hazánkban a Rádió88 brandépítése és népszerűsége, nemcsak Szegeden, de például Hódmezővásárhelyen is. Hála az internetnek, az okostelefonoknak, az adás ma már bárhol fogható az országban, ami szintén belejátszik népszerűségükbe.

Jóllehet az Európa Rádió nem volt ilyen népszerű, de nagy hallgatói bázisa volt, nagyrészt a hívők körében. Ezért vágta mellbe megszüntetés például Molnár Róbert kübekházi polgármestert – aki maga is hívő – a közösségi oldalán úgy fogalmazott, „kiderült, hogy a református egyháznak mégsem olyan fontos a reformáció ügye. Fontosabb a »Kuki-rádió« meg Andy Vajna gazdasági-politikai érdekköre, a kormányhoz való dörzsölődése, mint a saját rádiófrekvenciája.” A Csongrád megyében élő reformátusok petícióban tiltakoznak a döntés ellen.

Az Európa Rádiót működtető Tiszáninneni és a Tiszántúli református egyházkerület lépése azért váratlan, mert folyamatosan építkezve hat kelet-magyarországi városban tették elérhetővé az adásukat. Most „egyetlen tollvonással” lemondtak Dél-alföldi hallgatóikról.

Pedig az egyházkerület püspöke, Csomós József 2012-ben, a rádió indulásakor még úgy fogalmazott, „fontos, hogy eljusson az egyház szava és a bibliai értékrend azokhoz is, akikhez más formában nem jut el”. A szegediekhez és a környező településeken, például a Vásárhelyen élőkhöz már nem jut el.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ki lesz a következő?

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Igaz még egy kissé messze van 2018 ősze, amikor elkezdődnének a munkálatok, de már megismerhetők - a túlzás nélkül állítható - nagyszabású bővítési tervei. Tervképekkel!!
Mindszenti lánynak drukkolhatunk

Mindszenti lánynak drukkolhatunk

Mindszenti döntőse is van az idei Miss Alpok Adria Szépségverseny & Megye Szépe válogatónak. Sokat számítanak a közönségszavazatok!
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.