Kultúra, oktatásIsmét Ulmban jártak a némethlászlósok

2015. május 8., péntek
 

2005-ben jött létre az első diákcsere, a Németh László Gimnázium és a St. Hildegard Gymnasium között. Mára a vásárhelyi iskola egyik legszilárdabb külföldi kapcsolatává vált.

 

 

 

 

Kialakításában sokat segítettek a két város vezetői, és elévülhetetlen érdemei vannak Siegfried Keplernek, a CDU ulmi főtanácsosának.

A rendszeres cserelátogatások során most a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános iskola diákjai utaztak Ulmba.

Az elmúlt években a nem egyszer hosszútávú baráti kapcsolatokat eredményező tanulmányi kirándulás mindig nagyszerű lehetőség arra is, hogy gyakorolják a német nyelvet.

A vásárhelyi diákok a kint töltött 8 nap folyamán bekapcsolódnak St. Hildegard Gimnázium életébe, részt vesznek tanítási órákon, délutáni foglalkozásokon, vendéglátóik által pedig megismerkednek a város és környékének nevezetességeivel is.

Ulm város főtanácsosa, Siegfried Keppler, aki ennek a cserediák-kapcsolatnak az egyik fő támogatója, mindig nagy szeretettel fogadja és köszönti a vásárhelyi diákokat a Városházán kis meglepetéscsomagok kíséretében.

Kelemen-Fehér Tímea beszámolója szerint, a diákok jártak Lindauban a Bódeni-tó egyik szigetén, az örökké kékszínű taváról híres Blautopfban, Roggenburgban, Memmingenben, a bajor fővárosban Münchenben valamint elvitték őket egy vidámparkba, amelyet - az esős idő ellenére - csak a vásárhelyi diákok kedvéért nyitottak ki.

A cserekapcsolat szeptemberben folytatódik, amikor az ulmi leányiskolából érkeznek diákok a Németh László Gimnázium, Általános Iskolába.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi kézisekre sűrű hétvége vár

A vásárhelyi kézisekre sűrű hétvége vár

Több versenysorozatban is közeleg a hajrá! A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 6 csapatára összesen 12 mérkőzés vár a hétvégén.
A nehéz iskolatáska helyett mobileszközök

A nehéz iskolatáska helyett mobileszközök

A vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolát is felkérték résztvevőnek egy, az oktatást forradalmasító programba.  
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.