KözéletIsmét tánclépésben

2014. október 2., csütörtök
 
Ismét tánclépésben

Október elsején, akarva akaratlanul éppen a Zene Világnapján, Földesi Gyula tánctanár vezetésével megalakult a BFMK Táncköre.

 

Képek az első foglalkozásról

 

 

Rögtön az első alkalommal 25-en jöttek el, akik - Földesi Gyula szavaival:” szívesen töltenek másfél órát tánc-tornával, vidám, laza, egészségmegőrző tevékenységgel”

Október elsejétől minden hétfőn és szerdán déltől kezdődnek a foglalkozások, amelyekbe persze továbbra is bárki bekapcsolódhat. A kellemes lemozgatás mellett, társasági tánc és néptánc tanulási, gyakorlási lehetőség is adott a Bessenyei Ferenc  Művelődési Központ tánctermében.

 

Megírtuk, a Tánckör megalakítása új színfoltja lesz a város szabadidős tevékenységei között, a csupán egy kis mozgásra vágyó középkorú, vagy az idősebb generációhoz tartozók számára.  

A vásárhelyiek jól ismerik Földesi Gyulát, aki pályafutását autentikus néptáncok táncolásával és tanításával kezdte, Steiner Bélával együtt alapítója, szólótáncosa volt a Vásárhelyi Ének- Zene és Táncegyüttesnek, valamint a Somlai Artúr Színház szólótáncosa volt, számtalan nyitótáncot tanított főiskolán, középiskolákban és általános iskolákban. Az Árendás együttes részére 2011-ben újra-koreografálta a Steiner Béla zeneszerző és tanár zenéjére készült Vásárhelyi Subavásár című táncjátékot, ekkor kapta meg a Péczely-díjat is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ha úgy érzed, benned is megvan…

Ha úgy érzed, benned is megvan…

Nem volt nehéz teltházasra szervezni az HISZK – Faktor vetélkedőt idén sem, hiszen sokan voltak kíváncsiak a színpadra lépő iskola- illetve osztálytársaikra. Képekkel és eredményekkel!
Péntektől Őszi Hetek Vásárhelyen

Péntektől Őszi Hetek Vásárhelyen

Október 3-án kezdődik az idei Őszi Hetek Hódmezővásárhelyen. A programsorozathoz a város valamennyi kulturális intézménye csatlakozik. Az egy hónap részletes programjával!
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.