Kultúra, oktatásIsmét nyert az Aranyossy

2010. november 3., szerda
 
Ismét nyert az Aranyossy

A tanárok nyári szünidejében készített mesealkotásai most kétszázezer forintot és egy visegrádi kirándulást hoztak az intézménynek.

 

Jól kezdődik a szünet utáni iskolahét az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános iskola diákjai számára. November 11-én, pénteken egész napos buszos kirándulásra visznek 50 kisdiákot, akik hatalmasat hancúrozhatnak Visegrádon. A Trilak Festékgyár által kiírt pályázat első fordulójában az Aranyossy százezer forint összegben nyert festéket, amivel még a nyári szünidőben a tanárok szabadidejükben tucatnyi faliképpel színessé varázsolták az intézmény folyosóit (képünkön). Kissné Hatvani Erika, az intézmény igazgatóhelyettese elmondta: a festékgyár képviselői és Kő Boldizsár képzőművész zsűrizésével  a falra festett képekkel a pályázat második fordulójában ismét nyertek, ezúttal kétszázezer forint értékben egy fából készült nagy szabadtéri játékot az udvarra és 50 kisdiák részére egy teljesen ingyenes egész napos buszos kirándulást a Duna kanyarba. Az udvari játékot egy hónapon belül megépítik.  

 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

Vásárhelyi szervezetek az NKA támogatási listáján

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, az utóbbi hetekben nyilvánosságra került listában 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.
 
Lengyel testvérvárosi látogatás
Lengyel testvérvárosi látogatás Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.