Kultúra, oktatásIsmét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

2017. április 26., szerda
 
Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Április 26-án zárult a háromnapos rendezvény, amelyen tavaly ősz óta a megyei és budapesti elődöntőkön sikeresen túljutott, szakmát tanuló diákok mérték össze tudásukat.

 

 

Képünkön Garai Gábor és két felkészítő tanára a díjátadás után

 

 


Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008-tól szervezi meg a gondozásába átadott szakképesítések országos szakmai tanulmányi versenyeit a végzős szakiskolások (szakmunkástanulók) Szakma Kiváló Tanulója Versenyét (SZKTV), valamint a végzős szakközépiskolai tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyét (OSZTV).

 

A HUNGEXPO területén a háromnapos fesztivál első napján az ünnepélyes megnyitót követően kezdődött a vetélkedés, amely a második napon a délutáni órákban fejeződött be. A harmadik napon, április 26-án az eredményhirdetésen derült ki, hogy idén kik lettek a szakmák legjobbjai.

Csongrád megyéből 13 - ezen belül Hódmezővásárhely két szakiskolájából két - tanuló jutott a döntőbe: Kovács Georgina cukrász szakmában a Corvin Mátyás Szakközépiskolából (a 7. helyen végzett Budapesten) és Garai Gábor kőműves és hidegburkoló szakmában pedig a Kalmár Zsigmond Szakközépiskolából.

 

A színvonalas és az adott szakma ismeretének maximumát megkövetelő elméleti és gyakorlati versenyben az idei Szakma Sztáron Garai Gábor a kőműves és hidegburkoló szakmában az ország harmadik legjobb tanulója címet szerezte meg.

A Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, az ország több részéből érkezett nyolc tanuló mérte össze tudását. Az elsőségért a döntőn falazást kellett készíteni, valamint külső falszigetelést az alapoktól a készre építésig. A Kalmár diákjának munkáját a szakmai zsűri bronzérmesre értékelte.

 

A szakmai karrier szempontjából egy ilyen országos versenyen a dobogós helyezés jelentős referenciának számít, ezt igazolja, hogy kérdésünkre azt is elmondta, a díjátadást követően máris komoly állásajánlatot kapott, ám még nem döntött. Az viszont biztos, hogy díjának köszönhetően mentesült a szakmai vizsgák alól.

Garai Gábor eredménye a Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskola kőműves és hidegburkoló képzésének hírnevét öregbíti. Felkészítő tanára Vörös Magdolna és Molnár Imre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Erősen megkérdőjelezhető a tram train project teljes körű hatástanulmányának, tervezésének, pályáztatásainak felelősségteljes, gondos előkészítése.
15 érmes helyezés Pécsről

15 érmes helyezés Pécsről

A Hódmezővásárhelyi Hwarang-do Sportegyesület nagy számú sportolóval vett részt a bajnokságon és igen szép eredménnyel tértek haza. Eredményekkel és képekkel!
Hódmezővásárhely Ifjú Tehetségei 2025-ben

Hódmezővásárhely Ifjú Tehetségei 2025-ben

Meglepő, de a vásárhelyi iskolaigazgatók idén egyáltalán nem találtak jelöltet a díjra. Valószínű, hogy nem az iskolájuk színvonalát kérdőjelezték meg.
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban

Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban

Skopjéban rendezték meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, 14 és 18 év közötti az európai fiatal sportolók számára.
 

És ezt már olvasta?

Kilencven éve született Antal Imre
Kilencven éve született Antal Imre Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
171 első éves hallgató az MGK-n
171 első éves hallgató az MGK-n Csaknem hétezer hallgatót vettek fel az idei központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE).
 
Vásárhely is szerepel a listán
Vásárhely is szerepel a listán Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben.
 
Vásárhely kimaradt
Vásárhely kimaradt Kihirdették a Versenyképes Járások Program nyerteseit. Mártély, Mindszent, Székkutas megnyerte a benyújtott 500 millió forintos közös pályázatát.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg A tömeggyilkosság Hódmezővásárhely határában történt. Az önkormányzat, valamint a FIDESZ-KDNP a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.