GazdaságIsmét lesznek kulturális kalandok és nagy élmények

2014. július 7., hétfő
 
Ismét lesznek kulturális kalandok és nagy élmények

Öt hódmezővásárhelyi általános iskola tervezheti a kirándulást Romániába, illetve Szerbiába.  Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő június 25-én meghozta döntését a Határtalanul! program keretében kiírásra került Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázata kapcsán.


 

Képünkön a Klauzál Gábor Általános iskolások a Zentai Csata emlékművénél

 

Frissítve!  Nyert a Szent István Általános Iskola is: 965 ezer forintot.


Az elmúlt években az öt vásárhelyi iskola mindegyike nyert már pályázatot és most szeptemberben a hetedik osztályt kezdők is részt vehetnek a pedagógusok által jellemzően mindig nagy gonddal összeállított izgalmas kalandban, a határon túli magyarlakta nevezetes helyekre.


Idén az öt vásárhelyi általános iskola összesen 5 millió 107 ezer forintot nyert.

 

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Édes hazám-édes Erdély irodalmi, történelmi, honismereti időutazás, Románia

1 257 000

 

KLIK Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola

Határtalanul! - "Kéz a kézben" délvidéken. Szerbia

1 386 400 Ft.

 

Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola

"Erdélyország Tündérország": kulturális kaland a művészeti neveléssel. Románia

1 386 000 Ft.

 

KLIK Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola

Szívvel-lélekkel Románia

1 078 720 Ft.

 

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

"Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Románia

662 500 Ft.

 

Megírtuk, a Határtalanul! elnevezésű program lényege, hogy osztálykirándulásokat támogat, ezáltal a Magyarországon élő diákok eljuthatnak Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára vagy a Délvidékre, az ezeken a területeken élő diákok pedig Magyarországot látogathatják meg. Az iskolák minden év áprilisától pályázhatnak a támogatásra, melynek segítségével meg tudják valósítani ezeket a kirándulásokat, a segítség konkrétan arra irányul, hogy a szállás, illetve az utazás költségeit finanszírozza a pályázaton elnyert összeg, hiszen ezek teszik ki a kirándulások legnagyobb költségét.

A 2010-es parlamenti határozat szerint a Határtalanul program a nemzeti összetartozás megerősítését szolgálja, és egyetlen szellemi-logikai egységet alkot.

 
 
Selmeczi Dorottya -VH
 

Olvassa el ezt is!

A kerámia híre

A kerámia híre

Július 18-án a hódmezővásárhelyi Városi Kerámiagyűjtemény Anyagából nyílik kiállítás Budapesten.
Ez egy szép házasság

Ez egy szép házasság

Július 3-án nagy számú érdeklődő közönség előtt nyílt meg Szénási János fazekas életmű kiállítása a Tornyai János Múzeumban. Képekkel!
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.