KözéletIsmét ledől az Iván szobor

2017. október 18., szerda
 
Ismét ledől az Iván szobor

Idén nem lesz koszorúzás, hanem azt szeretnék, ha egy-egy szál virággal emlékezik a város az 56-os áldozatokra - mondta Dr. Kószó Péter a sajtótájékoztatóján.

 

 

 

 

 

Az alpolgármester ismertetése szerint, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójának megemlékezése október 22-én, vasárnap 17 órától a Nagy Imre sétányon lesz Hódmezővásárhelyen.

Beszédet mond dr. Boros Péter Magyarország volt miniszterelnöke, a Szabadságharcosokért közalapítvány elnöke, a Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság elnöke. Az ünnepségen közreműködik Lukács Sándor színművész.

 

A megemlékezés után fáklyás menet indul a Nagy Imre sétánytól a Tóalj utcán keresztül a Hősök terére. A fáklyát az Önkormányzat biztosítja.

 

A városháza Hősök Tere felé eső hátsó falára vetített fényfestés idézi fel az ’56-os eseményeket. ’Az Iván-szobor újra ledől’, ez a címe a zenével illusztrál fényfestésnek. Kószó Péter emlékeztetett arra, hogy a Szegedi egyetemen az Auditórium Maximumban tartott október 20-ai alakuló gyűlésüket követően vitték szét a hírt és a követeléseket tartalmazó pontokat. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a vásárhelyiek lelkében az Iván szobor - amelyet a helyiek így neveztek - az elnyomás és a zsarnokság jelképe volt. Ami különleges lesz a Hősök téri megemlékezésen, hogy a városháza déli falára fényfestéssel idézzük fel a hódmezővásárhelyi eseményeket – tette hozzá az alpolgármester. 

Vagyis az akkori rendszert jelképező, hatalmas egész alakos bronz szobornak a ledöntését a modern technika látványelemeivel idézik meg, azaz: újra ledöntik az Iván szobrot!

 

- Október 26-án kezdődtek a helyi események, a Völgy utcától, tehát az unitárius templom elől indult a tömeg, amely felérve a Kossuth szoborhoz, többezresre bővült. Ott szónoklatok hangzottak el, majd a tömeg ide jött és az Iván szobrot tűzoltó és egyéb teherautók segítségével a földre rántották – tette hozzá az alpolgármester.

 

A szobrot a forradalom leverése után visszaállították eredeti helyére. Kószó Péter 1990. április 4-én, rendszerváltó politikusként részt vett annak újra ledöntésében. Az alpolgármester arra kér minden vásárhelyit, hogy minél többen jöjjenek el a szobor jelképes harmadik ledöntésére is.

 

Olvassa el ezt is!

Történelemverseny az Emlékpontban

Történelemverseny az Emlékpontban

Tavaly 60 diák, idén négy csapat 14 diák nevezett be a hódmezővásárhelyi Emlékpont 1956-os történelemversenyére. Képekkel!
A Hód Kupa Úszóverseny utóélete

A Hód Kupa Úszóverseny utóélete

Shane Tusup a saját facebook oldalán méltatta a hódmezővásárhelyi rendezvényt, illetve leírta benyomásait. Az oldalnak közel 50 ezer követője van.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.