SportIsmét fényes eredmények születtek Németországban

2016. február 9., kedd
 

A németországi Sindelfingen volt ismét a házigazdája a 15 éven aluliak Nemzetközi Taekwondo Bajnokságának február 6-án és 7-én. A kétnapos versenyen öt korcsoportban mérték össze tudásukat a fiatalok.

 

 

 

 

 


Az edzők véleménye szerint németországi nemzetközi verseny a gyerek taekwondosok számára a sportsikereik elindításának, a versenyzés örömének, tapasztalatszerzésének nagy lehetőségét rejti magában.  

 

A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo Egyesület idén több versenyzővel nevezett be a versenyre. Az egyesület számára nem ismeretlen a sindelfingeni Kristály Sportpalota. Évek óta írunk arról, hogy az ott rendezett Európa legnagyobb gyermekviadalán szép sikert érnek el a Máté Taekwondo sportolói. Így volt ez idén is, amikor a kétnapos verseny végeredményeként 3 első, 2 második és 4 harmadik helyezéssel tértek haza.

 

A Máté Taekwondo & Hapkido KHSE eredményei:


Küzdelem versenyszámban:


10-11 éves korosztályban
Acsai Vivien -43 kg III. hely

 

12-13 éves korosztályban:


Sováczki Viktor -47 kg I. hely
Acsai Richárd -47kg II. hely

 

14-15 éves korosztályban:

 
Máté Mirabella -50 kg I. hely

 

Formagyakorlat versenyszámban:

 

10-11 éves korosztályban

Acsai Vivien I. hely
Maczelka Vivien III. hely

 

12-13 éves korosztályban:

 

Acsai Richárd II. hely
Sováczki Viktor III. hely

 

14-15 éves korosztályban:


Máté Mirabella III. hely 

 

Olvassa el ezt is!

Egy életforma jelene és jövője

Egy életforma jelene és jövője

Hódmezővásárhely külterületén 2001-ben még 4086 fő élt tanyán. Ez a szám mára 1318-ra fogyott. A csökkenő tendencia most megállt.
Takonykórra felkészülni!

Takonykórra felkészülni!

Kerek egy hét alatt a kétszeresére emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordult lakosok száma Csongrád Megyében. Az otthon magukat kúrálók száma jóval nagyobb lehet.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.