MozaikIngyen ajándék több százezerért

2015. március 4., szerda
 
Ingyen ajándék több százezerért

Vásárhelyen sem csökkentek a vonalas telefonokra naponta érkező névre szóló ajánlatok, meghívások egészségmegőrző előadásra, sok ajándékkal, amit majd egy ebéddel egybekötött termékbemutatón át is vehetünk. 

 

 

 


A termékbemutatókon általában nyugdíjas embereket károsítanak meg, rábeszélve őket egy semmire sem jó termékre, amit ráadásul túlárazva, több százezer forintért adnak el nekik. A módszerek változatosak, idén az „egészségügyi szűrővizsgálatnak” vagy „ingyenes állapotfelmérésnek” álcázott bemutatók a legelterjedtebbek.

 

A Vásárhelyi Hírekben is olvashatták, a panaszok hatására tavaly az év elejétől szigorítottak a termékbemutatók szabályain, és ellenőrzésekbe kezdtek, lesújtó eredménnyel. Ezekről március 3-án Budapesten tartottak sajtótájékoztatót.

Ezen elhangzott, súlyos adatkezelési hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a többek között idősek számára szervezett termékbemutatók, egészségnapok esetében. A termékértékesítés céljából személyazonosító igazolványt, TAJ-kártyát ellenőriztek, egészségügyi adatokat kezeltek. Sokszor az idős emberek a termékbemutatón szembesültek azzal, hogy tulajdonképpen adásvételi szerződés megkötése miatt keresték meg őket.

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tavalyi ellenőrzéseinek eredménye szerint új trükköket, megalázó helyzeteket, pszichés nyomást tapasztaltak. Volt, hogy ménesgazda, hegesztő szakmunkás végzett egészségügyi vizsgálatot. Ez mind jellemző volt, több vizsgált termékbemutatóra is. A területi felügyelőségek 99 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést, amelyből 68 termékbemutató esetében találtak valamilyen jogsértést.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz az utóbbi időszakban egyre több jelzés érkezik arról, hogy a vállalkozások a vásárlók lakására szerveznek és tartanak árubemutatót. Ezeket a jegyző felé nem jelentik be  tudván, hogy a hatóságok egyéb módon nem értesülhetnek, így a hatósági ellenőrzés alól is kibújhatnak.

A termékbemutatókat szervező cégek egy része azt a 2014-es törvénymódosítást próbálja meg így kijátszani, amely szerint a vállalkozásokat – a bemutatót megelőzően – a jegyző irányába bejelentési kötelezettség terheli. Ez pedig minden olyan esetre igaz, amikor a bemutató helyszíne nem a cég szék-, illetve telephelye (és legtöbbször nem az).

 

Szigorítás volt még a tavalyi évben, hogy ha a termékbemutató nem a cég telephelyén zajlik, akkor a vásárló a termék átvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a vásárlástól. A termékbemutatókat szervező cégek egy része ezt a szabályt úgy igyekszik kijátszani, hogy az árubemutatók során a termékről és annak tulajdonságairól csak tájékoztatják a jelen lévő érdeklődőket, a bemutatott termékek megrendelése csak interneten, illetve telefonon keresztül lehetséges. Előfordult olyan eset is, hogy a résztvevőknek vásárlási kupont adtak át az előadás helyszínén, amelyet a vállalkozás üzletében lehetett beváltani termékvásárlás esetén.

Ám az ilyen esetekben az indoklás nélküli elállási jog nem illeti meg a fogyasztókat, amelyre azonban a vállalkozások jellemzően nem hívják fel az előadáson részt vevők figyelmét.

Továbbra is elterjedt gyakorlat az árubemutatókat „egészségügyi szűrővizsgálatként”, „egészségnapként” „ingyenes állapotfelmérésként” stb. hirdetik meg.

Az ellenőrzési tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a szűrővizsgálatként hirdetett előadásokat, illetve az azokon végzett vizsgálatokat, egészségügyi végzettséggel nem rendelkező, esetenként alacsony iskolai végzettségű (általános iskola), vagy korábban más területen dolgozó (ménesgazda, hegesztő szakmunkás) személyek bonyolították le.  

 

Több fogyasztó is beszámolt olyan esetről, amikor a résztvevőket kifejezetten kellemetlen, megalázó helyzetbe hozták az előadások során. Előfordult, hogy az „egészségügyi szűrővizsgálat” elvégzésére az árubemutató helyszínén nem volt biztosított egy külön helyiség, és a vizsgálatot így férfi mosdóban tartották.

Előfordult, hogy a résztvevőkben az előadást tartók szégyenérzetet igyekeztek kelteni. Azt állították, hogy aki nem vásárol, sajnálja szerettei, családtagjai egészségére a pénzt. Ezeken az előadásokon az előadók többször állították azt, hogy akik nem használják a bemutatott terméket meg fognak halni.

Egy ilyen jellegű termékbemutatón a következő kijelentés hangzott el:

„A tavalyi karácsonyt együtt töltötték, az ideit? Nem biztos. A tavalyi karácsonykor egy gyermek, egy unoka együtt ette az ünnepi ételt Önökkel, egy asztalnál. Megint együtt fogja? Nem biztos…” „…de ha holnap rákos lesz, én pofán röhögöm, ő meg mit csinál, sír.”

 

Kapcsolódó cikkeink, termékbemutatón szerzett tapasztalatokról, trükkökről:

 

Drágán mért tájékozatlanság

 

Átverés a termékbemutatókon, íme a legújabb módszerek

 
 
VH-NFH-Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Települési támogatás csak alapos vizsgálat után

Települési támogatás csak alapos vizsgálat után

Mostantól az önkormányzat hatáskörébe utalt támogatások, segélyek finanszírozására Hódmezővásárhelyen a magán-építmények után fizetett adót használják fel.
Eltűnhet egy sor kedvelt keksz és édesség

Eltűnhet egy sor kedvelt keksz és édesség

Február 18-tól véglegesen ki kell vonni a forgalomból azokat a termékeket, amelyek a megengedettnél több transzzsírt tartalmaznak. Nézze meg a listát!

 

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.