BulvárIndul a TeSzedd! idei akciója Vásárhelyen is

2016. április 27., szerda
 
Indul a TeSzedd! idei akciója Vásárhelyen is

Vásárhelyiek is csatlakoztak az április 28-án induló országos szemétgyűjtő mozgalomhoz. Az  önkéntesek április 28. és május 1. között 2.240 helyszín megtisztítását tűzték ki célul.

 

 

 

 

 

 

A TeSzedd! idén immár hatodik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak.” 

 

Az országos szemétgyűjtő mozgalom jelen állás szerint minden szempontból rekordnak számít: soha ennyi önkéntes nem regisztrált előre az akció ennyi helyszínére.

 

Ezek egyike lesz a Téglagyári Tanösvény, amelyhez Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola diákjai, tanárai várják az önkénteseket.

A szervezők tájékoztatása szerint április 29-én pénteken 14 és 16 óra között 200 diák és felnőtt tünteti el Vásárhely egyik kedvelt természeti környezetéből a nem odavaló „civilizációs ártalmakat.”  

 

(A Szent István Általános Iskola nem először vesz részt a környezetszépítésnek ebben a módjában. 2014-ben a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy  az iskola tanulói és az Előre Vadásztársaság tagjai együtt - szintén a TeSzedd! mozgalom keretében -  közel 150 teki zsák szemetet sikerült összeszedniük a külterületeken, a város közeli erdőkben, a mezőgazdasági területeken.)

 

Hazánk legnagyobb önkéntes szemétszedő mozgalmát, a TeSzedd! akciót immár hagyományos módon országos megnyitó keretében Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter indítja útjára április 28-án, csütörtökön reggel Abádszalókon. A május elsejéig tartó időszakban - a regisztrációk szerint - 128 ezernél több - köztük hódmezővásárhelyi - önkéntes vesz részt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pénzügyekben remekelt két vásárhelyi diák

Pénzügyekben remekelt két vásárhelyi diák

Országos harmadik és nyolcadik helyen végzett az Eötvös József Szakképző két végzős diákja. A díjakat ma adták át a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Egy hivatás az erőnlét és az elméleti tudás tükrében

Egy hivatás az erőnlét és az elméleti tudás tükrében

Hat vásárhelyi iskola csapata gyürkőzött neki a laktanya akadálypályájának. Pontozták az ügyességet, de a jól kitöltött tesztek is fontosak voltak. Eredményekkel és képekkel!
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.