Kultúra, oktatásIndul a szakmák nagy versenye

2019. január 3., csütörtök
 
Indul a szakmák nagy versenye

Január 7-én hétfőn Szegeden is megkezdődnek a szakmai tanulmányi versenyek megyei elődöntői. Az első napon összesen 70 versenyzőt vár székházába a területi versenyeket lebonyolító Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

 

 

 

(A budapesti eredményhirdetés Fotó: VH arhív)

 

 

 

A Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői 3 héten keresztül zajlanak, 38 szakmában összesen 350 tanuló versenyez.

 

A két Csongrád megyei szakképzési centrum, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Szegedi Szakképzési Centrum valamennyi tagintézményéből, továbbá a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolából érkeznek a versenyzők. Ők az elődöntőkben elméleti feladatokat teljesítenek, míg a gyakorlati tudásukról a legjobbak a későbbi középdöntőkben adnak számot.

 

A versenyen a hódmezővásárhelyi Gregus Máté szakképzőből hét tanuló indul, az eddig is már több év óta országos első helyezéseket is elért mechatronikai technikus szakmában. Egyébként a profiltisztítás miatt ennek a szakmai képzésnek ez az utolsó éve a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában működő Gregusban. (A képzés átkerül a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum égisze alá.)   

 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekből összesen 93 tanuló indul a versenyen, közülük 37-en a három hódmezővásárhelyi szakképző valamelyikének tanulói.

 

A Vásárhelyen elvégezhető szakmák közül, a mechatronikán kívül szintén évek óta születnek dobogós országos helyezések. Például cukrász, eladó szakmákban. Tavaly nem volt dobogós helyezett, viszont 2017-ben Garai Gábor, a Kalmár Zsigmond Szakközépiskolából - az igencsak keresett - kőműves és hidegburkoló szakmában az ország harmadik legjobb tanulója címet szerezte meg.

 

2019-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiírt két országos verseny döntőjére szokás szerint a Szakma Sztár Fesztiválon kerül sor, ami március 12. és 14. között Budapesten, a HungExpo-n lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Munkaszüneti napok 2019-ben

Munkaszüneti napok 2019-ben

Munkaszüneti napokból 2019-ben is sok esik hétköznapra, de kevesebb lesz a hosszú hétvége, mint 2018-ban volt. Több munkaszüneti nap a hét közepére esik.
Vásárhelyi a megye elsőnek született babája

Vásárhelyi a megye elsőnek született babája

A hódmezővásárhelyi kórházban elsején 3 óra 20 perckor született Csongrád megye idei első kisbabája.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!