KözéletIdőutazás a növények jegyében a Mezőgazdasági Karon

2013. május 19., vasárnap
 
Időutazás a növények jegyében a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara május 25-én Hódmezővásárhelyen, az Andrássy utca 15. szám alatt Időutazás a növények jegyében címmel családi – szakmai napot rendez.

 

 

 

 

A bemutatóval, szakmai előadásokkal tarkított rendezvény szorosan kapcsolódik a Növények Napja nemzetközi programsorozatához. A "Fascination of Plants Day 2013” felhíváshoz 54 ország csatlakozott szerte a világon. Idén több mint 670  növényekkel foglalkozó intézmény, szervezet, vállalkozás vesz részt az akcióban közel 1000 rendezvény megszervezésével. Az Európai Növénytudományi Szervezet (European Plant Science Organisation - EPSO) égisze alatt minden második évben május 18-a körül szerveznek speciális, a növényekkel foglalkozó tematikus napot. Az akció célja, hogy az emberiség figyelmét felhívja arra, hogy a növények és a növénytudomány kritikus jelentőségűek a jelen és a jövő szociális, gazdasági és környezeti kihívásaira adandó válaszok szempontjából.

A Mezőgazdasági Kar családi-szakmai napján is több előadás lesz, a mindennapi embereket is érdeklő témákban, tudományos igényességgel, közérthetően.

 

 

Program

 

   9:00   A rendezvény megnyitója

 

Interaktív előadások:

  9:30   Évmilliók emlékei a növényvilágból Dr. Hupuczi Júlia

 

10:00   A bolgárkertészet kialakulása a Dél-alföldi régióban

            Dr. Lantos Ferenc

 

10:30   A gyógynövények szerepe az egészség megőrzésében 

            Dr. Jakab Péter - Aszalai Ernő

 

11:00   Mik porozzák meg gazdasági növényeinket? 

            Prof. Dr. Tanács Lajos

 

11:30  A GMO-król - reálisan Dr. Monostori Tamás

 

 

Mennyit tudok a növényekről? - egész délelőtt játékos növényismereti vetélkedő, kicsiknek és nagyoknak

 

Bemutató és vásár:

 

  • Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTész) – paprikafélék, uborka,

     paradicsom és káposztafélék

 

  • Héjja Ökofarm –mézek, propolisz tinktúra, őszibarack lekvár, teljes kiőrlésű

     bio búzaliszt, őrölt fűszerpaprika kóstoló, vásár

 

  • Ventas Coffee Hungary Kft. – pörkölt kávé bemutató, kóstoló

 

  • HISZK Gregus Máté Tagintézménye – muskátlivásár

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától - Fánk projekt

A Paprika TV-ből megismert Baracskay Angéla ezúttal egy egyszerű, de annál finomabb sütit ajánl közkedvelt rovatunk, az ’Ennivaló receptjeink’ olvasóinak.
Elhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

Elhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

Az április elsejétől a megyei tankerület fenntartásába került Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ intézményeit is érinti.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
Útban a világhírnév felé

Útban a világhírnév felé

Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.