Kultúra, oktatásIdőkapszula a kupolában

2012. augusztus 11., szombat
 
Időkapszula a kupolában

A hódmezővásárhelyi görögkeleti templom tavaly kezdődött felújításakor az építők a torony csúcsát díszítő gömbben egy, a múlt üzeneteit rejtő rézhengerre bukkantak. Az időkapszula 13 különböző emlékiratot és feljegyzést tartalmazott az 1848 és 1929 közötti időszakból.

 

 

A képen a henger az iratokkal

 

 

A gondosan restaurált dokumentumok – a „régi hagyományoknak” megfelelően – a jelenlegi felújításról szóló feljegyzésekkel együtt kerültek vissza a légmentesen lezárt hengerbe.

Hódmezővásárhely belvárosában a görögkeleti templom az egyik legkevésbé ismert műemlék. A városban letelepedett görögök II. József türelmi rendeletének megjelenését követően emelhették torony és harang nélküli templomukat. Az 1783-ban elkészült épülethez csak 1806-ban állítottak tornyot. Az egyhajós barokk templom nyugatra néz; az oltár a toronybejárattal szemben helyezkedik el. Mai formáját 1889-ben nyerte el, ekkor a toronysisakot is átépítették. Aranyozott, faragott ikonosztáza copf és késő rokokó elemekkel díszített. Az itt látható ikonok nagy része nem helyi alkotás, hanem a Balkánról származik.

A templom csúcsdíszében talált hengert Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze és Sévity Lázárné egyházi gondnok vette górcső alá. A szakemberek 13 darab magyar és szerb nyelven írott dokumentumot leltek benne, melyet az egyház egykori vezetői és a templomfelújítások alkalmával itt dolgozó mesterek hagytak az utókorra. Ezeket a templomon végzett, jelentősebb felújítási munkálatok alkalmával (1848-ban, 1889-ben és 1929-ben) helyezték el. Amikor a korábbi iratokat megtalálták, azokat mindig újabb emlékekkel kiegészítve tették vissza. Az első iratokat Davidovits Péter készíthette, ahogy a feljegyzésen is olvasható „Örök emlékül” a templomtorony újjáépítése és a gömb, valamint a kereszt elhelyezésének alkalmából 1848. május 22-én.

 

A régi dokumentumokat a hagyományoknak megfelelően kiegészítették a jelen üzeneteivel, így az időkapszulába került Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város vezetőinek, valamint a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspökének feljegyzése is. E becses iratok azonban nem lesznek „titkosítva”, mivel a templom felújítását és újraszentelését követően bárki megtekintheti az időkapszula dokumentumainak másolatait a görögkeleti templomban.

Képeinken a toronycsúcs felújítás közben

 
 
Forrás: Elek András - TJM
 

Olvassa el ezt is!

Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
Már nincs messze az 5. hely

Már nincs messze az 5. hely

A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
Már csak egy meccs van az 5. helyért

Már csak egy meccs van az 5. helyért

Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.