Kultúra, oktatásIdén is több a gimnáziumba jelentkező

2012. május 11., péntek
 
Idén is több a gimnáziumba jelentkező

A középfokú iskolákba való általános felvételi eljárás során a kilencedik évfolyamba lépő tanulók 96, 2 százaléka járt sikerrel, így 84 259 diák jutott be valamely intézménybe.

 

 

 

 

 

 

Az általános felvételi eljárás során sikeresen teljesítő tanulók közül több mint 64 ezer nyolcadikos került be az általa első helyen megjelölt iskolába, illetve az összes jelentkező 95,2 százaléka jutott be a választott első három hely valamelyikére.

Az iskolatípusokat nézve gimnáziumba 27 250, szakközépiskolába 33 315, szakiskolába pedig 23 694 diákot vettek fel az általános felvételi eljárás során, több gimnazista kezd azonban a kilencedik évfolyamon, mint szakközépiskolás, hiszen a hat évfolyamos gimnáziumok tanulói közül körülbelül ötezer, a nyolc évfolyamos gimnáziumok tanulói közül pedig körülbelül 3500 diák lép idén 9. évfolyamba. Emellett a felvételizők közül hiányoznak azok a többcélú intézménybe járó, most nyolcadikos tanulók is, akik a 8. évfolyam után felvételi nélkül folytatják iskolájuk valamelyik középfokú részében tanulmányaikat. Az elmúlt évek általános felvételi eljárásról szóló statisztikái alapján a felvettek aránya iskolatípusonként hasonlóan mozog: gimnáziumba 32-33 (a hat-és nyolc évfolyamos gimnáziumok tanulóinak kivételével), szakközépiskolába 39-40, szakiskolába 26-28 százalék nyert felvételt.

A rendkívüli felvételi eljárásban résztvevő tanulók közül az általános felvételi során legtöbben szakiskolát jelöltek meg első helyen, ezt követi a gimnázium, majd a szakközépiskola. Az üresen maradt férőhelyek száma − amelybe azokat a tanulmányi területeket számítják bele, ahová legalább egy tanulót felvettek − a gimnáziumoknál körülbelül tízszerese, a többi iskolatípusban több mint tizenötszöröse a még fel nem vettek számának: a szakiskolákban 25 ezer, a gimnáziumokban csaknem tízezer, a szakközépiskolákban pedig 17 ezer férőhely maradt üresen az általános felvételi eljárás során.

Idén a 87 581 nyolcadik osztályos felvételiző körülbelül négy százalékának az eddigi sikertelen felvételijük ellenére is kötelező az iskolaválasztás.

Azoknak a diákoknak a helyzetéről, akik nem nyertek felvételt középfokú intézménybe, a tankötelezettség teljesítésének figyelemmel kísérése érdekében az iskolaigazgató értesíti az illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a szülőt is arról, hogy gyermekét be kell íratnia a kötelező felvételt biztosító iskolába. A szülő a gyermekét az iskola által meghatározott napon köteles beíratni a megadott iskolába, kivéve, ha igazolja, hogy gyermeke közben másik iskolában létesített tanulói jogviszonyt. Ha ez a beiratkozás az új tanév kezdetéig nem történik meg, akkor a mulasztásról a kötelező felvételt biztosító középfokú iskola igazgatója értesíti az illetékes jegyzőt. Ezt követően pedig büntetőjogi eljárás kezdődik.

 

Olvassa el ezt is!

Választás 2024 - Grezsa István

Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.