SportHullámzó játék - hárompontos vereség

2018. február 16., péntek
 
Hullámzó játék - hárompontos vereség

Ismét nagyon közel állt a győzelemhez a Vásárhelyi Kosársuli. A Bonyhád otthonaként funkcionáló zombai sportlétesítményben majdnem sikerült megtréfálni a hazaiakat az utolsó percekben, ám végül a nagyobb rutinjuk miatt a javukra billent a mérleg nyelve.

 

 

 

 

 

Vas Péterék immár a harmadik meccsükön kaptak ki sorozatban úgy, hogy csak egy lépésre voltak a sikertől.

Az első negyedben kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, egyik gárda sem tudott olajra lépni, így a pihenőben lőtávon belül volt a Bonyhád a vásárhelyieknek. 15-16-nál még a vendégek vezettek, Tömösváry, Baki és a Somogyfokik közül Péter vezetésével fordítottak. (23-20)

A félidő előtt semmi sem utalt arra, hogy az utolsó 10 percben lesz miért izgulnia a bonyhádi drukkereknek. 25-22-ig még tartották magukat a sötét mezesek, de a rutinos Jilling beállása után borult az addigi rend, és 16 ponttal húztak el a dunántúliak. A másik oldalon az összesen 21 pontot összeszorgoskodó Vas igyekezte unszolni leginkább társait, a 6-osban játszó kosaras oroszlánrészt vállalt abban, hogy a nagyszünetig 11-re zárkózzanak.

 

A találkozó második fele már ugyan a Csongrád megyeieké volt, de ez kevés volt az üdvösséghez. A harmadik negyedet hét ponttal nyerték meg. Mi több volt olyan pillanat, amikor 53-53 állt az eredményjelzőn. Sőt Tömösváryéknak ezután is mindössze 4 pontos előnyre sikerült szert tenniük a zárómenetre.

 

Az utolsó 10 perc nagy harcot és sok kapkodást hozott, no meg átmeneti 3 pontos Hódmezővásárhely vezetést. Szabóék ezután sokszor megfontolatlanul támadtak, ráadásul sok esetben rosszkor maradt néma a játékvezetők sípja is. Az ilyen éles helyzetekben már számtalanszor bebizonyosodott, hogy mennyit számít a rutin és a higgadtság. A tapasztalt spílerekből pedig nem mondhatjuk, hogy hiány lenne a Tolna megyeiek padján, elég csak a korábbi válogatott Grebenárra, Tömösváryra vagy éppen Jillingre gondolni. Mindez meghozta az eredményét, és végül, ha csak hajszállal is, de a Bonyhádi KSE húzta be a győzelmet.

 

Knipl Kft. Bonyhádi KSE - Vásárhelyi Kosársuli 93–90 (23-20, 26-18, 21-28, 23-24)

 

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Lövész Csaba, Maár Gábor, Reisz Péter.
Zomba, Zombai Sportcsarnok, 100 néző.

 

Bonyhád: BAKI 22/6, Somogyfoki S. 12/3, SOMOGYFOKI P. 14, Bojan 7/3, Tömösváry 14.
Csere: Csobán -, Kovács 1, JILLING 23/6, Grebenár -.
Edző: Morgen Frigyes

 

Kosársuli: Szabó 11/3, Bálint 4, Varga 16/12, VAS 21/12, Miletic 10.
Csere: Pavlovic 4, Kun 8/6, Rostás I. 3, Horváth 3/3, Béres 10/6.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: „Végig hullámzó volt a játék, amiből ismét mi kerültünk ki vesztesen. Voltak nagyon jó periódusai a meccsnek, de a végjátékra túl nagy hátránnyal mentünk be, igaz a hosszabbításért volt még egy labdánk. Sajnálom, hogy nem jött össze...”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Hogy jól érezzék magukat a házi kedvenceink

Hogy jól érezzék magukat a házi kedvenceink

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola felsőseinek tartott előadást a felelős állattartásról a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.
Vásárhelyi házi feladat - Fogalmazás és szövegértés

Vásárhelyi házi feladat - Fogalmazás és szövegértés

Csúcsra járatják a kampányt, kevéssel az időközi választás előtt. Egy nem igazán szerencsés megfogalmazásra ugrottak rá a helyi politikai szereplők és az országos sajtó.   
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.