KözéletHősök napjára megszépültek a katonasírok

2016. május 23., hétfő
 
Hősök napjára megszépültek a katonasírok

A hétvégén országszerte hadisír-gondozást rendeztek a közelgő Hősök Napja alkalmából. A "Mentsünk meg egy hadisírt!" kezdeményezés keretében Hódmezővásárhelyen a Történelmi Vitézi Rend tagjai és támogatói a Katolikus és Kincses temető hősi parcelláját tették rendbe, míg a Pálffy Huszárok az unitárius sírkertben vettek gondozásba honvédsírokat.

 

 

 

 


A Had- és Kultúrtörténeti Egyesület május 21-ére hirdette meg a "Mentsünk meg egy hadisírt!" országos akcióját. A felhívás nyomán országszerte, így Hódmezővásárhelyen is önkéntesek sora vállalta, hogy rendbe tesznek egy-egy elhanyagolt katonai nyughelyet. A Történelmi Vitézi Rend vásárhelyi csoportja diákokkal karöltve vette gondozásba a Katolikus temető hősi parcelláját.

 

Nemcsak az elmúlt években felújított sírhelyek környezetét tették rendbe, hanem az első világháborús sírok fejköveit is megtisztították a rárakódott mohától, valamint újrafestették a feliratokat és új nemzetiszínű szalagokkal látták el a hősi hantokat.

 

A vitézek a temető evangélikus és görögkeleti részében kitisztították az ott található sírkeresztek környékét, valamint a Kincses temető hősi parcellájában is levágták a füvet. A Hagyományőrző 15. Pálffy Huszár Egyesület tagjai az unitárius sírkertben Szametz András negyvennyolcas honvéd százados sírját vették gondozásba, illetve az ott található két első világháborús honvédsírt is rendbe hozták. Az önkéntesek hétvégi munkájának köszönhetően méltó módon emlékezhetnek a hódmezővásárhelyiek május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emléknapján a temetők hősi parcelláiban.

 

Olvassa el ezt is!

Megnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

Megnyílt az Év kiállítása Vásárhelyen

A tárlat szinte hiánytalanul reprezentálja a 19. század realista tájábrázolásától a nagybányai iskola plein-air festészetén keresztül, a 20. század első évtizedeinek különféle izmusaiba torkolló fejlődési ívet.
A vásárhelyi szakképzés elismerése

A vásárhelyi szakképzés elismerése

Május 20-án a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén oklevelet kaptak a 2016-os Szakma Sztár dobogósai, felkészítő tanáraik.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.