KözéletHolokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen

2012. június 21., csütörtök
 
Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhelyen

1945 nyara óta szomorú kötelességének kell eleget tennie a hódmezővásárhelyi zsidóságnak azzal, hogy megemlékezik mártírjairól, akiket egy bűnös rendszer halálra ítélt. A hódmezővásárhelyi zsidó hitközség 470 mártírjára emlékeznek a hétvégén Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Hatvannyolc éve 737 vásárhelyi polgárt hurcoltak el a helyi zsinagógából, annak ellenére, hogy a helyi közigazgatás megakadályozta a gettó felállítását. A templom órája ma is ezt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, mivel 1944 nyarán megállt az idő a vásárhelyi zsidóság számára. A helyi hitközség és az Emlékpont által rendezett hétvégi megemlékezésen, június 24-én délután fél hattól Markovics Zsolt szegedi főrabbi vezetésével tartanak gyászistentiszteletet a mártírok emlékére, amelyen többek között emlékező beszédet mond Mandur László országgyűlési képviselő.

 

A helyi zsidó hitközség minden évben június utolsó hétvégéjén tartja az elszármazottak találkozóját és megemlékezését a vészkorszak mártírjairól. Az egykori zsidó iskolások otthontalálkozóját június 23-án, szombaton 17 órától rendezik meg a hitközség Szeremlei utcai imateremében.

 

A vasárnapi mártír megemlékezés-sorozat délután fél ötkor veszi kezdetét a Tuhutum utcai zsidó temetőben.

"Az a bűntény, amely Shoah néven vált ismertté, a huszadik század eltörölhetetlen szégyenfoltja marad." olvasható II. János Pál idézete a zsinagóga mögött álló Holokauszt kiállításon.

Országosan, sőt Európában is egyedülálló módon a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség emléktáblát állított II. János Pál pápának. A Holokauszt-megemlékezés részeként a katolikus egyházfő emléktábláját is megkoszorúzzák. A vásárhelyi zsinagógában gyászistentisztelettel emlékeznek a soá 470 vásárhelyi áldozatára június 24-én, vasárnap 17.30-tól.

 
 
Forrás: Emlékpont Múzeum - VH
 

Hozzászólások

bela szekeres 2012. június 29., péntek 06:28:17
igen ez nagy szegyen egesz europa nepeknek akik ebe reszvetek 350millio ember.nem sorolok orszagokat .ami fontos hogy jovobeli orszag vezetok valtozast hozanak letre.es kolcsonos meg becsulest dialogok legyen es remeljuk hogy valamijen valtozasok jonek letre... hope tiszteletel bela szekeres , seged munkas
Kovács Sándor 2012. június 22., péntek 13:15:53
Nem csak nekem...
House: Szóval mióta raketballozol Wilsonnal?
Taub(Zs): Eddig négyszer vagy ötször.
H: Először is, Wilson teniszezett az egyetemi csapatában, te pedig zsidó vagy. Nem vagy sportos. Fuss el a terem végéig és vissza! Mérem az időt.
T(Zs): Sandy Koufax is zsidó. Minden idők legjobb balkezes dobójátékosa.
H: Mindig Sandy Koufaxszal jöttök ti zsidók. Sandy Koufax és a holokauszt. Unalmas
Kovács Sándor 2012. június 22., péntek 08:33:02
Unalmas!

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés