Kultúra, oktatásHol sírjaik domborulnak

2019. július 31., szerda
 
Hol sírjaik domborulnak

Félelem és a gyász terhe ült száz évvel ezelőtt Hódmezővásárhely lakóira, hisz 1919. július 25-én a várost megszálló román csapatok különös kegyetlenséggel gyilkoltak le ötvenhat ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt.

 

 

 

 

 

A tömegkivégzést megelőző napokban a bolsevik és román alakulatok összetűzései során 16-an vesztették életüket a város környéki tanyák lakói közül. A Történelmi Vitézi Rend tagjai a centenáriumi emlékezéséket követően felkeresték az áldozatoknak a város temetőiben még fellelhető sírjait, hogy néma főhajtással róják le tiszteletüket.

 

A Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi csoportja néhány évvel ezelőtt kutatta fel és hozta rendbe – a két világégés katonai parcellái és honvédsírjai mellett – az 1919. évi vérengzés áldozatainak nyughelyeit. A száz évvel ezelőtt, július végén a Kutasi út menti Nagy Dezső-féle tanyánál legéppuskázott vásárhelyieket a megszálló románok sebtében megásott gödörben földelték el, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat.

 

A jelenlegi kutatások és korabeli nyilvántartások alapján a kivégzettek zöme a Kincses temetőben nyugszik, de található és fellelhető egy-egy sír a Dilinka, az Arany és az izraelita sírkertben is. Ez utóbbiban különösen érdekes a 24 évesen legyilkolt Strasser Gábor sírfelirata, ugyanis fejfáján Áldozata a vörös uralomnak áll. A beazonosítatlan, ismeretlenként eltemetettek a görögkeleti parcellában leltek örök békességre. A tegnapi napon a Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi csoportjának tagjai a református temetőben tisztelegtek egy-egy szál virággal a román vérontás áldozatai előtt, újrakötve a sírkövek nemzetiszín szalagjait.

 

 
 
Forrás: Elek András
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tengeren túli művészettörténész a vásárhelyi közgyűjteményben

Tengeren túli művészettörténész a vásárhelyi közgyűjteményben

A kanadai művészettörténet professzor elképzelhetőnek tartja, hogy alapítványa egy-egy műtárgyat kölcsönadjon, vagy adományozzon a vásárhelyi közgyűjteménynek.
Antal Imre 84 éves lenne

Antal Imre 84 éves lenne

Július 31-én lenne nyolcvannégy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.