GazdaságHogy kerül a tojás a serpenyőbe

2011. július 6., szerda
 
Hogy kerül a tojás a serpenyőbe

Városi fiatalokat látnak vendégül nyáron az ifjú gazdák. Az országos kezdeményezés részeként a vásárhelyi Gilicze Zsolt tanyáján is budapesti fiatalok ismerkednek a gazdálkodás fortélyaival.

 

 

 

 

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA és az Európai Bizottság támogatását élvező kezdeményezés célja, hogy a városokban élő fiatalok egy hétre bekapcsolódjanak egy-egy fiatal gazda által vezetett gazdaság munkájába. A vállalkozó szelleműek részesei lehetnek egy családi gazdaság minden munkafolyamatának, szállást és étkezést a vendéglátó gazdák biztosítanak. A élményeket közösségi hálókon és videó megosztó portálokon „Vidék Kaland” címmel népszerűsítik  A kezdeményezés célja, hogy személyes példákon keresztül, testközelből mutassa meg, hogyan működik a hazai agrárium, hogyan telnek a mindennapok a mezőgazdaságban. Az országos kezdeményezés részeként a vásárhelyi Gilicze Zsolt tanyáján is budapesti fiatalok ismerkednek a gazdálkodás fortélyaival. A fiatal gazdálkodó 24 hektáron termeszt növényt, 10 féle állat található a tanyáján.

Mint azt Gilicze Zsolt fiatal vásárhelyi gazdálkodó a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének ő is tagja, így első kézből értesült a lehetőségről. Szívesen látja a gazdálkodás csínját-bínját érdeklő fiatalokat. Két budapesti egyetemista egy hetet tölt a Rárósi út és a 45-ös főút között található tanyáján és mint mondta, nem csak nézői, hanem a gazdálkodás folyamatának tevékeny résztvevői lesznek.

 

Olvassa el ezt is!

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.