FélpercesHódmezővásárhelyen lesz az országos tehetségkutató egyik válogatója

2013. június 9., vasárnap
 
Hódmezővásárhelyen lesz az országos tehetségkutató egyik válogatója

Lezárult a jelentkezés a Fölszállott a páva 2014-es tehetségkutató vetélkedőre. A június közepén kezdődő területi válogatókon több mint 250 produkció indulhat.

 

 

 


 

A versenyt április elején másodszor hirdette meg a 16 és 35 év közötti fiataloknak a Hagyományok Háza és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) négy kategóriában.

Az első területi válogató június 16-án lesz Budapesten, a Hagyományok Házában. A versenyre a különböző kategóriákban (énekes és hangszeres szólisták; zenekarok, hangszeregyüttesek és énekegyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek) idén 291 produkció nevezett. Ez a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több mint 1500 személyt jelent.

A legnépszerűbb az énekes szólista kategória volt, erre 114 nevezés érkezett. A vetélkedőbe emellett 42 táncos szólista, 28 táncospár és 51 néptáncegyüttes, továbbá 26 zenekar, 24 hangszeres szólista és hat énekegyüttes jelentkezett.

Június 22-én Révkomáromban, június 29-én Szentegyházán, július 6-án pedig Hódmezővásárhelyen tartanak területi válogatót.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar is a Duna gátjain

A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar is a Duna gátjain

Kovács István őrnagy, karmester: A hangulattal nincs baj, az erőnk még friss, de a tűző nap nagyon kiveszi az energiánkat. Vasárnap reggel még mindig Dunaszentpál térségében dolgoznak a vásárhelyi katonák. Képekkel!
Jelentősen drágulhat a menza

Jelentősen drágulhat a menza

Lekerülhet az étlapról a rántott hús vagy a túrógombóc. Alapvetően változtatnák meg a táplálkozási kultúrát, hogy eltüntetnének levesbetéteket, ízesítőket.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.