SportHírek a vásárhelyi lovassport világából

2016. június 29., szerda
 

Három hétvégén keresztül versenyeztek a Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasai. Kiemelkedő teljesítmények születtek.

 

 

 

 

 

Június 18-án Kiskunfélegyházán díjlovagló verseny zajlott. Két lovasuk is starthoz állt. Dr. Sarkadiné Dr. Gáll Andrea - Akcento nevű lovával  E8-kategóriában I. helyezett, míg az  A3-kategóriában III. helyezett lett.

Ugyanezen a versenyen az A3-kategóriában  Ligorovics Márta - Forgószél nevű lovával lett  II.  helyezett.

 

Május 27-29-én Balástyán díjugrató regionális versenyen szálltak nyeregbe a vásárhelyi lovasok.

Bába Tünde - Maxim Elena nevű lovával  R100 cm kezdő lovasok kategóriában III. lett

Aranypatkó csapatversenyben két lovassal alkotott vegyes csapatban Bába Tünde és Gyuris Stephanie  a II. helyen végzett.

 

A következő versenyhelyszín a Balaton partján lévő Balatonvilágos volt. Egy-egy kategóriában 40 feletti indulóval a nagyon színvonalas és erős mezőnyben remekül helyt álltak a Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasai.

Nagypál Eszter - Remény  nevű lovával R110 -115 cm. Ifjúsági kategóriában II. és VI. helyezett, míg a 120 cm. kategóriában egy verőhibával a mezőny első harmadában végzett. Fiatalabbik lovával (K-Genova) R100 és R105 cm. hibátlan pályát lovagolva a középmezőnyben végzett.

Sarkadi Petra - Bognár Tingli Tangli nevű lovával R110 cm. nyitott kategóriában III. helyezett lett. Míg az R120 cm. kategóriában egy verőhibát vétve a mezőny első harmadában végzett.

Campestrin Eleonóra - Akcent nevű lovával R110-115 Ifjúsági kategóriában egy-egy verőhibát vétve a középmezőnyben végzett.

A lovasok edzője Kezes Gabriella.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntették Németh László atyát

Kitüntették Németh László atyát

A magyar nemzetért hősi halált haltak emlékének és a katonasírok ápolásában végzett önzetlen és segítő együttműködésért kapta a kitüntetést.
Élményvásárlás a megújult hódmezővásárhelyi Telekom üzletben

Élményvásárlás a megújult hódmezővásárhelyi Telekom üzletben

Új üzletkoncepció jegyében nyílik meg újra a Telekom termékeit és szolgáltatásait innovatív környezetben bemutató Telekom üzlet . Nyerjen okostelefont a Telekom játékával!
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.