Kultúra, oktatásHiányszakmák képzése a Kalmárban

2011. január 21., péntek
 
Hiányszakmák képzése a Kalmárban

A műhelyekben nem csak körülnézni kell, hanem bele is kell szagolni a levegőjükbe. És ha ezekre valaki felfigyel és „megfogja” abból szinte biztos hogy szakmáját szerető megbecsült szakember lesz.

 

Tízezer forint ösztöndíjat kap fél évig az a diák, aki valamelyik hiányszakmára jelentkezik a Kalmárban. Az ösztöndíj mértéke az első félévben egységesen tízezer forint, a későbbiekben tanulmányi eredménytől függően akár harmincezer forint is lehet havonta. Ennek ellenére többen már az első fél év után elvesztik ösztöndíjukat, mert az egyik feltétele, hogy tíz órát nem haladhatja meg az igazolatlan hiányzások száma, mondta a Vásárhelyi Híreknek Papp András a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény igazgatója. Azt is hozzátette, szerencsére nem ez könnyelmű életfelfogás a jellemző, mert hiszen a Kalmár az az intézmény, amely valóban a munkaerőpiacon szinte azonnali elhelyezkedést biztosító szakmákat ad a végzősök kezébe. Mint mondta, éppen a régióban központilag meghatározott és ösztöndíjjal ösztönző hiányszakmák: a hegesztő, gépi forgácsoló, szerkezet lakatos, kőműves, ács, állványozó, villanyszerelő, női szabó szakmák oktatása is az erősségük, jól felszerelt gyakorló műhelyekkel. Összesen 26 szakma közül lehet választani, amelyek között nem csak „fiús” szakmák vannak. A lányokból a szabó és a fodrász mellett, divat- és stílustervező, kerámiakészítő, porcelánfestő és tervezőasszisztens is lehet. Valamennyi szakmáról részletesen tájékozódhattak az érdeklődők január 20-án délután a Kalmár nyílt napján amikor a műhelyek sajátos hangulatú világába is bepillantást lehetett nyerni. Papp András igazgató hozzátette, a műhelyekbe nem csak körülnézni kell, hanem beleszagolni a levegőjébe. Más szaga van például a lakatosműhelynek, más az asztalosműhelynek: a fém-, vagy éppen a famegmunkálásra annyira jellemző szagok. És ha ezekre valaki felfigyel és „megfogja” abból szinte biztos hogy szakmáját szerető megbecsült szakember lesz.          

 

Olvassa el ezt is!

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

A két győzelemig tartó párharcban az első már megvan

Május 7-én este hazai pályán kezdte az NB I/B Zöld csoport 9. helyéért zajló párharcot a Vásárhelyi Kosársuli.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyel testvérvárosi látogatás

Lengyelországban május 3-a az Alkotmány napja, (1791-ben) az Európában első, modern alaptörvényt ünneplik.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.