BulvárHétéves a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

2019. október 4., péntek
 
Hétéves a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Nagy tettvágy, kevés pénz. Ez jellemzi az állatvédő civil szervezetek nagy részét. Ez alól a megalalkulásának évfordulóját ünneplő vásárhelyi egyesület sem kivétel.

 

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete megtartotta az idei tanév első Cserkó Klubját Hódmezővásárhelyen, a Cseresnyés Kollégiumban október 3-án.

 

Az esemény kiváló alkalom volt arra is, hogy szót ejtsenek október 4-ről, az állatok világnapjáról, ami egyben a szervezet születésnapja is. Az egyesületet 7 éve ezen a napon jegyezték be.

 

A klubban természetesen szót ejtettek a felelős állattartás alapszabályairól, illetve egy tesztet is kitölthettek a kollégisták.

Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a hét év alatt nagyon sok minden történt az egyesület életében. A legfontosabbnak azt tartja, hogy közel ötszáz macskát ivartalaníttattak, akiknek zöme utcán élő, kolóniás egyed volt, valamint több ezer fiatalt szólítottak meg a felelős állattartás jegyében.

 

Kiemelte, az idei nyár az Egyesület számára komoly mérföldkövet is jelentett, hiszen az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vizsgálata után a kormányhivatal bejegyezte az egyesület Állatvédelmi- és Szabadidős Központját, ahol jelenleg kisebb létszámban tudnak az állatvédők kutyákat, macskákat és sündisznókat ellátni, gondozni.

Az elnök hozzátette, sok támadás éri őket amiatt, ha nem tudnak egy-egy állatot elhelyezni, de sajnos állniuk kell a sarat. Nem tehetik azt meg, hogy több száz kutyát vagy cicát összezsúfolnak, majd a legalapvetőbb ellátásukat sem tudnák biztosítani. Annyi állatot fogadnak, amennyit maximálisan el tudnak látni.

A kutyákat oltatják, chippeltetik, szívféregre szűretik, ivartalaníttatják, de a macskák is oltásban, szűrésekben, és chipelésben részesülnek. A szervezetnél mindenki önkéntesként dolgozik, a szabadidejüket áldozva erre a fontos, mindannyiunkat érintő tevékenységre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sima járda rollernek, babakocsinak

Sima járda rollernek, babakocsinak

Ismét felpörgött az önerős járdaépítés Vásárhelyen. Továbbra is lehet pályázni építőanyagra. Még lehet jelentkezni, befogadják a pályázatokat.
Ennivaló receptjeink -  Rakott lencse

Ennivaló receptjeink - Rakott lencse

Csúnya vagyok, de finom vagyok! Üzeni kép a vállalkozó kedvű háziasszonyoknak. Különleges ízpárosítást ajánlunk: lencsét és padlizsánt.
Visszatérő viszontlátás

Visszatérő viszontlátás

Augusztus 17-én a mártélyi Bodnár Bertalan Oktatóközpont területén rendezett összejövetelen neves személyiségek sora mellett, sikeres vállalkozók, vezetők jöttek el.
Áramvásárlás feszültségmentesen

Áramvásárlás feszültségmentesen

Lázár János barátjának cégétől vásárol áramot Hódmezővásárhely önkormányzata. Nyílt pályázaton dőlt el a beszerzés sorsa.
 

És ezt már olvasta?

Fontos dátumok 2020-ban
Fontos dátumok 2020-ban Tervezhető a jövő évi síelés, nyaralás, vagy egyéb program. Itt a 2020-as év ünnep- és munkaszüneti napok és tanítási szünetek listája.
 
Gyermekek Karácsonya idén is
Gyermekek Karácsonya idén is Évek óta hagyomány, hogy a polgármester felhívást tesz közzé, hogy a cégek, vállalkozások, magánszemélyek segítsék adományaikkal a Gyermekek Karácsonyát.
 
Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie
Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie Egy hétig lezárt dobozban eláll, lehet hogy utána is, „de valaki mindig megeszi”, így baromi nehéz rájönni mi a max. határidő az eltarthatóságában.
 
A halálos rongyláb tünet
A halálos rongyláb tünet A huzat hatására hullámzó hanghatás keletkezik, amely jelzi: beindult az izzás, az égés, amely során a hőmérséklet akár az ezer celsius fokot is elérheti.
 
Bizonytalan teremtő gondolkodás
Bizonytalan teremtő gondolkodás

Mi van akkor, amikor a teremtő vágy, teremtő gondolkodás sehogy se akar működni? A kisbaba-logika szerint ez azért van, mert nem sírtunk elég jól. Vagyis mi vagyunk a rosszak, hibásak, tehetetlenek – miközben mindenki más sikeres!

 
Gének határozzák meg, ki az édesszájú
Gének határozzák meg, ki az édesszájú Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást.
 
Ivartalanítás állami pénzből
Ivartalanítás állami pénzből Az agrártárca támogatása keretében összesen húsz szervezet közel háromezer eb ivartalanításának a finanszírozását kezdi meg hamarosan.