Kék hírekHazahozták Németországból a vásárhelyi H. Endrét

2014. augusztus 29., péntek
 
Hazahozták Németországból a vásárhelyi H. Endrét

Frissítve (aug 30.) Házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton H. Endrét.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője arról számolt be, hogy az ügyész a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, a bíróság azonban úgy döntött: házi őrizetbe helyezi a férfit, és elrendelte a technikai nyomkövető eszköz (lábperec) alkalmazását.

 

 

 

Megírtuk, július 29-én H. Endrét egy Szingapúrból Németországba tartó gépről „vették le” a német hatóságok magyar elfogató parancs alapján. Idehaza a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) távolétében költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított ellene eljárást még 2013 májusában.

A nyomozás kezdetén Hódmezővásárhelyen tartott látványos kommandós-akció idején azonban H. Endre külföldön tartózkodott.

Augusztus 28-án pedig a Készenléti Rendőrség, valamint az Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai hazaszállították Frankfurtból a 36 éves vállalkozót.

A hódmezővásárhelyi férfi ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt bocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancsot 2013-ban.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. Endre bűntársaival, nevéhez köthető gazdasági társaságok vezetőjeként eljárva, koordináló, operatív irányító személyeket bízott meg azzal, hogy egyes - stróman ügyvezetők által vezetett - cégek nevében 2009-től kezdődően a társaságok közötti pénzmozgásra utalóan valótlan tartalmú számlákat állítsanak ki.

A kiállított számlák alapjául fiktív megbízási szerződések szolgáltak, mögöttük teljesítés nem történt, összegük elérte a kb. 1,3 milliárd forintot.

H. Endre cégei által befogadott számlák alapján az érintett gazdasági társaságok a NAV felé valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtottak be abból a célból, hogy a gazdálkodók a befizetendő ÁFA összegét jogosulatlanul csökkentsék. A bűncselekménnyel a Magyar Államnak okozott kár kb. 270 millió forint.

 

 

H. Endre, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generál Média cégcsoport egyik tulajdonosa és vezetője.

 

Mint arról korábban több sajtó is beszámolt, szemtanúk szerint közel ugyanannyi, ha nem több kommandós támogatásával csapott le az NNI a Generál Média hódmezőváráshelyi irodájára, mint a cég papíron nem kimutatható tényleges tulajdonosának tartott Portik Tamást elfogták egy évvel korábban.

 

Máig találgatás tárgya, hogy a nagyfokú erődemonstráció kinek szólt. Egyes vélemények szerint a Generál Média „Portik-érdekeltség” státusza miatt volt az egész. Mások szerint viszont a Generál Médiával és ez által közvetve Portikkal is üzleti kapcsolatba  keveredett magas szintű politikai kapcsolatokkal is bíró helyi gazdasági potentátoknak szólt az üzenet: itt a vége, és „senki nem menthet meg benneteket”.

Tavaly, a májusi akcióban a rendőrség három embert vett őrizetbe, köztük a július végén Németországban elfogott H. Endre testvérét, Jánost. A rendőrség akkor és az óta sem erősítette meg, de nem is cáfoltak, hogy a rajtaütés része a 2012 nyarán több, 14-16 évvel ezelőtti megoldatlan gyilkossággal összefüggésben letartóztatott Portik Tamás elleni nyomozásnak.

 

A Generál Média neve az elmúlt években többször felbukkant, többek között annak kapcsán, hogy Hódmezővásárhelyen az önkormányzattól  a Vöröskereszt utcai iskolát megvette, internetes hirdetésért, úgynevezett bannerért, és azt ígérte, hogy az épületeket felújítja. Az iskolát végül nem újították fel, viszont hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint jelzáloggal terhelték meg. Az önkormányzat időközben többször is reagált: 2013 májusában, Korsós Ágnes címzetes főjegyző, aki kijelentette, a vásárhelyi önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere sosem állt kapcsolatban Portik Tamással, idén júliusban pedig közleményükben arról tájékoztatták a Vásárhelyi Híreket, hogy az önkormányzat és a Generál Média Információszolgáltató Kommunikációs Kft. közötti, a használaton kívüli iskolépület adás-vételére vonatkozó együttműködés 2012. szeptemberében vitás kérdés nélkül, a vállalkozó pontos elszámoltatásával, az ingatlan vételárának teljes törlesztésével lezárult. Sem rendőrségi, jogi, vagy bírósági eljárás az értékesítés miatt nincs folyamatban a feleket érintően.

 

H. Endrét a költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, hazaszállítását követően a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, vele szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

 

 

 
 
VH-ORFK
 

Olvassa el ezt is!

Még mindig keresik a kollégiumi tolvajt

Még mindig keresik a kollégiumi tolvajt

Nincs még eredmény annak a lopásnak a nyomozásában, amely a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar  kollégiumában történt.
A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

Éppen 52 éve történt. Két rendkívüli tűzeset sokkolta Hódmezővásárhelyt, amikor is fél éven belül leégett a városháza tornya, illetve a díszterem teteje.
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.