KözéletHaverok, Buli...és mit iszunk?

2012. június 29., péntek
 
Haverok, Buli...és mit iszunk?

Szakorvosok szerint az energiaitalok rendszer és túlzott fogyasztása hosszú távon cukorbetegség kialakulásához, kiszáradáshoz, vesebajokhoz, szívritmuszavarokhoz vezet, alkohollal vagy gyógyszerrel kombinálva pedig halált is okozhat.

 

 

 

 

Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint a fiatalok mit sem törődnek az energiaitalok káros hatásaival, pedig a kimerültség, hányás, remegés, szívritmuszavar, magas vérnyomás és anyagcsere problémák már néhány hét rendszeres fogyasztás után jelentkezhetnek, nem kell éveket várni a negatív hatások megjelenésére.

Az ÁNTSZ legfrissebb összesítése szerint tavaly november 1-je és december 31-e között 123 embernél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaitalok fogyasztása, többségük 18 évesnél fiatalabb volt, negyedük még a 15-öt sem töltötte be.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint a minisztérium megkezdte a törvényi előkészítését annak, hogy 18 éven aluliaknak ne lehessen eladni energiaitalt. A miniszter hozzátette, hogy a tavaly bevezetett népegészségügyi termékadó (közismert nevén chipsadó) is azt a célt szolgálja, hogy a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, például a jelentős koffeintartalmú, illetve metil-xantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását visszaszorítsák.


A törvény szerint üdítőitalok után akkor kell adót fizetni, ha 25 százaléknál kisebb a gyümölcstartalmuk és deciliterenként 8 grammnál több cukrot tartalmaznak, energiaitalok után pedig akkor, ha több mint 10 milligramm koffein van egy deciliterben. Az új adót sokan kritizálták, például azért, mert az energiaitalokat nem a korábban etalonnak számító Red Bull betiltását is eredményező taurintartalom, hanem a koffein miatt adóztatják - noha az évezredek óta fogyasztott koffein hatásai jóval ismertebbek, ráadásul egyre inkább jó antioxidánsként tekintenek rá.

 
 
VH
 

Hozzászólások



Még nem szólt hozzá senki! Legyen Ön az első!


Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólását köszönjük!

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége lehetőséget biztosít az észrevételek, vélemények közreadására és azok széles körű megismertetésére, egymásért, városunkért.
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével.
A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár illetve reklám tartalmú hozzászólások moderálására!




A rovat további cikkei

Sportolóink legszebbjei

 

Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés