Kultúra, oktatásHatártalan régészet - Dupla szám karácsonyra

2016. december 18., vasárnap
 
Határtalan régészet - Dupla szám karácsonyra

Ismét öröm kézbe venni a Határtalan Régészet című negyedévenként megjelenő archeológiai magazin legújabb dupla számát.

 


 

 

 

 

Mint arról már írtunk - az idén júniusban debütált - kifejezetten gondosan szerkesztett, izgalmasan tördelt, sok képpel illusztrált magazin valahol a Múlt-kor, a Rubikon, a National Geographic című lapok közé tehető, bár más hasonló lapokat is felsorolhatnánk, mert a lényeg, hogy ilyen még Magyarországon nem volt. Ezúttal a harmadik - dupla - számot veheti kezébe a régészet, a történelem iránt érdeklődő olvasó.

 

A lapban többek között egy a napjainkban kifejezetten barbár szokásról olvashatunk: a kunok a 13. században kettévágott ebekre tettek esküt egy-egy fontos politikai megállapodás alkalmával.

Az esküt így erősítették meg akkor is, amikor IV. Béla király fiát, a későbbi V. Istvánt összeházasította a kun fejedelem lányával: „Az esküvőre megjelentek a kun vitézek tízen, és népük szokása szerint, miután egy kutyát kettévágtak, a tetemre megesküdtek, hogy Magyarországot, mint a király hívei, a tatárok és más barbárok ellen megoltalmazzák.”

 

 

A Határtalan Régészet című magazin frissen megjelent dupla száma ezekről a pogány szokásokról is beszámol, de a magazin központi témája ezúttal az istenek régészete, így számos izgalmas történetet ismerhetünk meg a régi idők népeinek vallási szokásairól. Kiderül például az is, hogy Tiszaszigetnél egy babonás hiedelem tarthatta magát 7000 évvel ezelőtt, mely szerint az újonnan épült házak mindaddig egy túlvilági hatalom birtokában voltak, amíg az ember megfelelő áldozattal meg nem váltotta azt. Ezért engesztelő áldozatot, különleges sörfélét tartalmazó edényeket helyeztek el a házban az építéskor, hogy a ház első lakói ne essenek áldozatul a rosszindulatú istenségnek vagy szellemeknek.

 

A magazinban az olvasók mindemellett megismerkedhetnek az egyiptomi állati istenségekkel, állatmúmiákkal, az ausztrál Aboriginek hitvilágával, a dzsungel mélyén rejtőző szentélyekkel és a homokhátsági kincses szigettel is – számtalan további izgalmas téma mellett.

A Határtalan Régészet című magazin hazánk egyetlen régészeti témájú újsága, mely negyedévente kínál érdekes régészeti témákat könnyen érthető módon és modern formában a Móra Ferenc Múzeum kiadásában. Szegeden a múzeumban, vagy az Immedio és a Relay bolthálózat bármelyikében megvásárolható, illetve előfizethető.

 

A lap főszerkesztője, Felföldi Szabolcs február elején a Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozat vendége lesz Vásárhelyen, a Tornyai-múzeumban, ahol a Selyemút Pompejiével ismerkedhetünk meg. (A Takla-Makán sivatag szívében elhelyezkedő Nija város maradványait a neves magyar orientalista Stein Aurél tárta fel. Az egyedülálló épségben megmaradt rommezőn nemcsak az épületek és a régészeti leletek, de a gyümölcsösök, szőlőskertek is szinte teljes épségben vészelték át az elmúlt 1600 évet.)

A bemutató előadását követően a régészeti folyóirat következő lapszámát is megismerhetik a vásárhelyiek.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Örökség Díj Grezsa Ferenc munkásságának elismeréseként

Magyar Örökség Díj Grezsa Ferenc munkásságának elismeréseként

Életműve számtalan elemű, a mindennapi apróságoktól az országos nagy ügyekig terjed, aminek köszönhetően maga az ember vált remekművé.
Nagyszerű lendületben a Kosársuli

Nagyszerű lendületben a Kosársuli

Két szoros negyedet követően, a mérkőzés második felében magabiztos játékot produkálva zsebelte be nyolcadik győzelmét a Vásárhelyi Kosársuli a bajnokságban.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Tűz volt a Nyár utcában

Tűz volt a Nyár utcában

Vásárhelyen a Nyár utcában tűz ütött ki egy 25 négyzetméteres épületben. A tűz a szomszédba is átterjedt.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.