Kultúra, oktatásHatártalan régészet - A vikingek titkai

2017. március 19., vasárnap
 
Határtalan régészet -  A vikingek titkai

Az észak farkasainak is nevezett vikingekkel foglalkozik a Határtalan régészet folyóirat legújabb lapszáma. A skandináv hajósok és harcosok világát alaposan körbejáró magazin bemutatójára március 21-én, kedden 17 órakor kerül sor az Emlékpont előadótermében.

 

 

 


A magazinból kiderül, miért temetkeztek több mint 20 méter hosszúságú hajókban a viking előkelők, kik voltak a viking testőrség tagjai és hogy milyen érdekességeket rejtettek magukban a vikingek által használt napkövek, napiránytűk. A magazint elolvasva megfejthetjük a rúnáik titkait is, megismerhetjük a vikingek kedvenc társasjátékait, valamint a kultikus sárkányhajóikat. A magazin mindemellett ismét kitekint a régészet témaköréből: az olvasók érdekes részleteket, kulisszatitkokat tudhatnak meg a vikingekkel kapcsolatos televíziós sorozatokról is.

 

A magazin legújabb számát bemutató esten Felföldi Szabolcs régész, a Határtalan régészet folyóirat főszerkesztője és Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója tart előadást és beszélget középiskolás diákokkal a vikingek hétköznapjairól, vallásáról, írásáról és a népszerű televíziós sorozatokról is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Névsorolvasás ősszel

Névsorolvasás ősszel

Egy kötetbe gyűjtve feldolgozzák a vásárhelyi Munkásőrség és karhatalmisták tevékenységét. 950 név szerepel majd a könyvben.
Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

A versenyen egy hódmezővásárhelyi kötődésű zenekar és két ifjú énekesnő is indult, és valamennyien dobogós eredményeket értek el. Képekkel! 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.