KözéletHárom vásárhelyit is kitüntettek

2018. március 14., szerda
 
Három vásárhelyit is kitüntettek

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Miniszterelnökség szervezésében Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések átadására került sor.

 

 

 

 

 

 

Az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetések átnyújtása előtt arról beszélt, hogy ha a nemzet kezébe veheti sorsa irányítását, akkor képes talpra állni, építkezni és lehetetlen körülmények között is növekedni. Ebben a központi szerep mindig a kormányzatoknak jut, azonban a kormány munkája önmagában nem elég, szükség van hozzáértő, elkötelezett, bátor emberekre, akik a maguk területén kiemelkedőt alkotnak. Ilyen emberek a díjazottak, akiknek a munkája túlmutat önmagukon, több és magasabb rendű, mint ők - fogalmazott a miniszter.

 

 

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta:

HÉZSŐ FERENC Munkácsy Mihály-díjas festőművésznek a dél-alföldi festészeti hagyományok újragondolásával önálló stílust teremtő művészi pályája, valamint a művészeti képzés és tehetséggondozás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként;

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:

ÁDÓK JÁNOSNAK, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnökének a köz szolgálatában végzett több évtizedes, kiemelkedő színvonalú szakmai munkája elismeréseként;

 

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozta:
BARANYAI ANTAL sportszervezőnek, edzőnek, sportújságírónak a különböző sportágak népszerűsítése érdekében végzett széles körű vezetői és szervezői munkája, valamint sportújságírói tevékenysége elismeréseként.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Új vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

Új vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

Alig egy hét alatt lefolytatták a kinevezéséhez szükséges valamennyi eljárást. Elődjét, dr. Égető Gábort tavaly januárban nevezték ki.  
Ingatlanpanama?

Ingatlanpanama?

Márki-Zay Péter gyanús ingatlan ügyekről is beszélt. Állítólag a választás után teherautókkal szállítottak el iratokat a városházáról. Közleményben reagált a Fidesz frakció.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 15. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.