Kék hírekHárom vádlottja van a vásárhelyi buszos balhénak

2023. január 20., péntek
 
Három vádlottja van a vásárhelyi buszos balhénak

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik tavaly tavasszal a helyi buszpályaudvaron verekedtek össze – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

 

 



Saághy Flóra közölte, a vádirat szerint tavaly május elsején, 18 óra körüli időben apa és fia utazni akartak az egyik helyi járatos buszon, azonban nyilvánvaló ittasságuk miatt a sofőr a busz elhagyására szólította fel őket. A két vádlott a felszólításnak csak akkor tett eleget, mikor a busztársaság vezetője és annak fia is a helyszínre ért.

A pályaudvar peronján ezután a társaság vezetője és a két eltanácsolt utas – az ügy három vádlottja – vitába keveredtek egymással, majd a szóváltást közöttük kölcsönös tettlegesség, ütés-és rúgásváltások követték.

Idővel a busztársaság vezetője és az eseményekbe addig be nem avatkozó fia távozni akartak, de ekkor a velük szemben álló idősebb utas elővett egy 7 cm pengehosszúságú bicskát.

A késsel két alkalommal szúrni próbált a cégvezető felé, azonban neki sikerült kitérnie, így sérülése nem keletkezett. Az édesapja elleni támadást végül a vádlott fia hárította el, úgy, hogy az elkövetőt megrúgta, aki emiatt a földre került.

 

A járási ügyészség a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást kifejtő vádlottakat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, továbbá a késsel támadó terheltet ezen felül súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Bűnösségük kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrad Csanad Megyei Főügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Célja, hogy kedvelt találkozóhely legyen a BFMK

Célja, hogy kedvelt találkozóhely legyen a BFMK

A helyi kulturális életet jól ismerő, nagy tapasztalattal rendelkező vezetője van január 10-e óta a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnak.
Osztottak szoroztak - van is meg nincs is

Osztottak szoroztak - van is meg nincs is

Működési hiánnyal számol idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat, így a gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül.
A Kosársuliból ezúttal hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény

A Kosársuliból ezúttal hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény

Nagykőrös vendégeként lépett pályára január 17-én este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.Közel 20 pontos vereséggel kiesett a Hepp-kupából
Jubilál a Vásárhelyi Szimpózium

Jubilál a Vásárhelyi Szimpózium

A Tornyai János Múzeumban a most 25 éves szimpózium kiállítása nyílik, a művészek által készített és a Városi Kerámia gyűjteménybe került. alkotásokból.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.