BulvárHárom nap gyűjtése - Három tonna petpalack és hulladék

2019. június 23., vasárnap
 
Három nap gyűjtése - Három tonna petpalack és hulladék

Közvetve Hódmezővásárhelyt, közvetlenül pedig a Mártélyi Holtágat érinti, mennyi szennyeződés folyik le a Tiszán, nagyrészt a határon túlról.

 

 

 

 

 

 

Ismét volt lehetőség elborzadni, azokon a videókon, amelyek az elmúlt hetek esőzéseit követően az árvíz, illetve a nagyobb zivatarok utáni villámárvizek által elsodort milliónyi petpalackot, szennyes hordalékot mutatták. A látványt nem lehet megszokni, pedig „alapos edzésben tart” az utóbbi évek rendszeressé vált látványa.   

Ismét megszületett egy verseny végeredménye, amelyet minden évben a Tisza tavon rendeznek és amely jól demonstrálja a helyzetet.

Három nap alatt közel három tonna –azaz háromezer kilogramm -  hulladékot gyűjtöttek az I. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői.

 

Az immár hagyományosnak mondható Felső-Tiszai PET Kupa sorozatot idén a Tisza-tavi futammal bővítette a környezetvédelem iránt elkötelezett Természetfilm.hu Egyesület. A június 14. és 18. között lezajlott vízi rendezvény keretében a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveztek saját építésű pillepalack hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhalmozódott, főként pillepalack hulladéktól.

 

Mint azt a szervezők és a résztvevők kihangsúlyozták, ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen az elmúlt hetek áradásai ennél jóval több hulladékot terítettek szét a folyó hullámterében.

 

A közel három tonna összegyűjtött hulladék kb. 80%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, aminek java részét a határon túlról hozza a folyó. Az egyéb hulladékok között hűtőt, TV készülékeket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, rovarirtót, olajos flakonokat) is találtak a résztvevők.

A 25 folyamkilométeres távon evezve 100-150 méretenként bukkantak fel úszadékfával vegyes pillepalack hulladékszigetek, amiket elsősorban a part mentéről kidőlt fák fogtak fel. Az ártéri erdőkben és a nádasokkal szegélyezett területeken sem volt jobb a helyzet, szinte mindenhol összefüggő hulladékszegély található. A vízügyi szakemberek munkájának köszönhetően a hulladék nagy része az élő-Tisza partjain összpontosul, áradások idején a KÖTIVIZIG gondosan lezárja az öblítőcsatornákat, hogy megvédjék a tiszta, jó minőségű vízzel feltöltött Tisza-tó vizét a szennyeződéstől. Bár messze van, ezzel a folyó alsó szakaszát, benne a Mártélyi Holtágat is tehermentesítik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Súlyos sebeket okoz a kaukázusi medvetalp

Súlyos sebeket okoz a kaukázusi medvetalp

Németországban már évi 10-15 ezer ilyen égési sérülést regisztrálnak. Már...

A szúnyogcsípésről még több

A szúnyogcsípésről még több

Nyárra menetrendszerűen megjelennek a vérszívó szúnyogok. A testesebb embereket és a várandós...

 

És ezt már olvasta?

Kilencvenhatan kaptak 13. havit
Kilencvenhatan kaptak 13. havit Ebéden látta vendégül a vásárhelyi városvezetés a közfoglalkoztatottakat, akiknek köszönetet mondtak a városért végzett munkájukért.
 
Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában
Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában 230 millió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely a Pénzügyminisztériumtól az ingatlan teljes felújítására és újranyitására.
 
Újra életre kelnek a magazinok oldalai
 Újra életre kelnek a magazinok oldalai 140 varázslatos hazai és nemzetközi enteriőr, nyolc formabontó installáció, egy lélegzetelállító kiállítás egyenesen a Milánói Design Hétről.
 
Napelempark Vásárhelyen
Napelempark Vásárhelyen Tavasz óta működik a hivatalosan most átadott napelempark azon a területen, amelyet 2017 májusában kapott bérbe az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft.
 
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény Függetlenül az évek óta fennálló adósságállománytól, a honvédelmi tárca és a kórház  tavalyi megállapodása értelmében jelentős fejlesztések elé néz az intézmény.
 
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel
Testvérvárosok Kupája két dobogós helyezéssel A Testvárosok Kupáján jártak a Boxing Gym Hódmezővásárhely öklözői. Az ökölvívók szokásos seregszemléjéről egy ezüsttel és egy bronzzal térhettek haza.
 
Győzelemmel indult a szezon
Győzelemmel indult a szezon A HLKC hazai pályán mutatkozott be a KSZSE elleni megyei derbin. Török vezérletével szerencsére jól bírták a hajrát, ami meghozta a győzelmet.