KözéletHárom irányból egy irányba

2018. január 23., kedd
 
Három irányból egy irányba

A határidő lejárta után, január 22-én késő délután a Városháza dísztermében a Helyi Választási Bizottság (HVB) tagjai kisorsolták a időközi polgármester-választás jelöltjeinek sorrendjét.

 

 

 

 

 

 

 

Dr. Soós Gábor, a HVB elnöke az ülésen elmondta, a sorsoláson nyilvántartásba vételtől függetlenül minden jelölt részt vesz. Ez, a jogszabályok alapján tett kijelentése nem sokkal később valódi értelmet nyert, ugyanis a Hajrá Magyarország! Párt nyilvántartásba vett jelöltjének közel 400 összegyűjtött ajánlásból nem lett meg a szükséges 300 érvényes. A HVB határozatából kiderül, hogy 178 érvényes ajánlás volt

 

Erre, közleményben reagált Racker Béla a párt elnöke:

A Hajrá Magyarország Párt jelöltje Fehérné Horváth Katalin az időközi polgármester választással kapcsolatban leadott közel 400 ajánlást, amelynek közel 50%-a a helyi választási bizottság szerint rossz volt.  A Hajrá Magyarország Párt vezetősége kénytelenül tudomásul veszi ezt. A tapasztalatszerzés megvolt. Szerettük volna Vásárhelyt élhető a vallás és a szólásszabadság városává tenni, ahol nem kell félni vagy tartani attól, ha valaki elmondja a véleményét.  A talpon maradt jelölteknek szívből kívánunk sok sikert. Vásárhelynek pedig szurkolunk! Hajrá Vásárhely! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

 

A további három nyilvántartásba vett jelölt közül a Fidesz-KDNP színeiben induló Hegedűs Zoltánt már január 11-én nyilvántartásba vette a Választási Bizottság. Az erről született határozatban nem tüntették fel számszerűen az érvényes ajánlások számát.  

 

Szintén nincs számszerűsítve az érvényes ajánlások száma a január 22-én kelt Határozatban, amely Dr. Hernádi Gyula független jelölt nyilvántartásba vételéről értesít.

 

A harmadik jelölt Dr. Márki-Zay Péter függetlenként indul és január 22-én őt is nyilvántartásba vette a Helyi Választási Bizottság.

Ő a saját neve alatt közéleti formában indított Facebook oldalán köszönte meg a vásárhelyiek ajánlásait. Mint írja: Örömmel jelentem, hogy (a mai nappal) összesen mintegy 1250 aláírást sikerült leadnunk, ami igen nagy szó, tekintettel arra, hogy politikai ellenfeleinkkel szemben ehhez senkit nem szólítottunk le, nem házaltunk, nem erőszakoskodtunk (és nem faggattunk senkit, hogy kire fog szavazni....). Hálásan köszönöm minden egyes aláírónk támogatását, és azoknak is köszönöm a kedvességüket, akik ugyan nem kockáztatták az aláírást, de kedves szavakkal bíztattak.

 

A Helyi Választási Bizottság által január 22-én délután lezajlott sorsolás szerint a szavazólapon a sorrend:

  1. Dr. Hernádi Gyula – független
  2. Dr. Márki-Zay Péter – független
  3. Hegedűs Zoltán – Fidesz-KDNP

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vizsgálat eredmény nélkül

Vizsgálat eredmény nélkül

Kiderült, hogy Vásárhelyen a Szent Antal utcai boltban nemcsak a korlát, hanem az egész épület feszültség alatt volt, amikor a nőt áramütés érte.
Nem jött össze az első idegenbeli győzelem

Nem jött össze az első idegenbeli győzelem

A Kosársuli ugyan többször hátrányból jött vissza, de a parádés utolsó periódusban mégis a hazaiak felé billent a mérleg nyelve.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.