Kultúra, oktatásHárom a kislány

2015. március 30., hétfő
 
Három a kislány

Minden évben ilyentájt rendezik Budapesten a Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolában a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Versenyt. Az évek során az egyik legrangosabb református énekverseny lett, amelyre szerte az országból, illetve határainkon túlról is érkeznek diákok.

 

 


A versenyzők az általános iskolák évfolyamainak megfelelő 8 korcsoportban, zsoltár-, dicséret- és népdaléneklésben mérik össze tudásukat.
A verseny védnöke Béres Ferencné, Erzsébet asszony, aki minden évben megtiszteli jelenlétével rendezvényt. A zsűri minden kategóriában két főből áll, tagjai a református egyházzene és zenepedagógia legkiválóbb művelői közül kerülnek felkérésre.

A versenyre három kötelező énekkel (1 genfi zsoltár, 1 dicséret és 1 népdal első verse) és 1 szabadon választott népdallal kell felkészülni.

 

A rangos versenyen a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai is évek óta részt vesznek, sőt van olyan, aki már többször szerepelt szép sikerrel. Tavaly például Forrai Fanni és Forrai Fruzsina 1. helyezést ért el, míg Barát Melinda ezüst minősítést kapott.

 

Március 27-én, az idei versenyen is indultak mind a ketten és a  6. osztályos Forrai Fruzsina 3. helyezést és arany minősítést, a 7. osztályos Forrai Fanni pedig ezüst minősítést nyert.

Idén a legnagyobb sikert az 5. osztályos Király Vanda érte el, aki 1. helyezett lett arany minősítéssel.

Vanda különdíjat is kapott, ugyanis meghívták a 300 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusba, hogy kórustagként énekeljen a Református Énekek XIV. Hangversenyén, melyet a Művészetek Palotájában rendeznek június 27-én.

Mindhárom diák felkészítő tanára Csorba Emese.

 

Olvassa el ezt is!

Jön Hódmezővásárhelyre az Eötvös Cirkusz

Jön Hódmezővásárhelyre az Eötvös Cirkusz

Tizennégy műsorszámmal, 40 fős társulatával és 70 idomított állattal április 2-től 6-ig Vásárhelyen vendégszerepel az Eötvös Cirkusz. Bemutató videóval!
Makán Doroti ezüstérmes lett

Makán Doroti ezüstérmes lett

A taekwondo sportág egyik vásárhelyi reménysége eddigi eredményei alapján lassan kezd hozzászokni a dobogó "magaslati levegőjéhez".
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.