Kultúra, oktatásHangszer és vers

2016. október 24., hétfő
 
Hangszer és vers

Az idei tanév első hangversenyét tartják a péczelys növendékek október 25-én 17 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

 

Fotó: VH archív

 


A szeptembertől megtanult darabokból áll a hangverseny repertoárja.

Vágó János a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, hogy a hangszeres (furulya, zongora, cselló és kürt) darabok mellett a színjátszósok közül öten verset is mondanak. Ezzel egy komplett műsoros délutánon vehetnek részt a szülők és az érdeklődők.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összefogás a szabadságért - Hódmezővásárhelyen

Összefogás a szabadságért - Hódmezővásárhelyen

Kiállítással és az 56-os eseményekben szerepet vállaló vásárhelyiek történetét rögzítő interjúkötettel készült az Emlékpont a hatvanadik évfordulóra. Képekkel!
Újabb győzelemmel a tabella élén

Újabb győzelemmel a tabella élén

Utasi Gábor fiai a vártnál könnyebben diadalmaskodtak a jelenlegi helyezésüknél többre hivatott Békés ellen. Folytatás a Debrecen ellen.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 
Választás 2024 - Grezsa István
Választás 2024 - Grezsa István Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.