SportHamarosan összeáll a vásárhelyi amerikai futball csapat

2012. augusztus 4., szombat
 
Hamarosan összeáll a vásárhelyi amerikai futball csapat

Nagy meccsekre gyúrnak az amerikai futballt a városban meghonosító Vásárhely Lions egyre bővülő csapatának tagjai. Tavaly novemberben és idén is beszámoltunk arról, hogy vásárhelyi fiatalok egy maroknyi csoportja egy igazán extrém sportág, az amerikai futball, népszerűsítésére adta fejét városunkban.

 

 

 

Február óta sok változás állt be a Vásárhely Lions háza táján, mondta a VH-nak a csapat vezetője, Horváth Márió.

Vásárhelyi Hírek: A legutóbbi beszámoló óta milyen változásokon ment keresztül a Vásárhely Lions?
Horváth Márió: Február óta gyarapodtunk létszámban, a jelenlegi keretünk 16 főből áll. A városi stadion felújítása miatt ideiglenesen a Hódtói Sportcentrumba költöztettük át edzéseinket. Remélhetőleg nyár végén, ősz elején visszatérhetünk a nagypályára. Továbbá, június 23-án sikerült megszervezni egy kispályás 9-9 elleni barátságos mérkőzést, amelyben a Lions játékosain kívül 1 külsős játékos is játszott.

 

VH: Hogyan halad a tagtoborzás?

H. Márió: A toborzás egyelőre megrekedt, de a további plakátok, szórólapok készítése már úton van. Ezeket a csapat tagjai saját maguk finanszírozzák, mindenki saját belátása szerint áldoz rá a pénztárcájából. Ezen kívül próbáljuk még nyár végéig felvenni a kapcsolatot a vásárhelyi média képviselőivel, esetleg rádió, TV szereplés érdekében.  

 

VH: Miben járul hozzá a fiatalok fejlődéséhez az amerikai futball?

H. Márió: Elsősorban pozitív hatással van az általános fizikai fejlődésre, hiszen ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben a sportban nem csak egy bizonyos testi régiót kell erősíteni, hanem a test minden egyes porcikáját. Szoktuk javasolni, hogy ha tehetik, akkor az amerikai futball mellett járjanak el a srácok konditerembe. Aki ezt a sportot komolyan veszi, a fizikai erőnlét mellett, mentálisan is erősítést kap, ugyanis megtanul csapatban gondolkodni és megtanulja mi is az a bajtársiasság. A csapat sikere így nem egy emberen múlik, hanem a csapat valamennyi tagjának a teljesítményén.

VH: Milyen célokat tűzött ki a csapat az elkövetkező évekre nézve?

H. Márió: Az elsődleges cél, hogy 3-4 éven belül fel tudjunk mutatni egy önálló, kész, felkészült csapatot, amely Hódmezővásárhelyt méltóképp tudja képviselni majd a Magyar Amerikai Futball Liga – a fociban az NB II – nek megfelelő - Második Divíziójában. A közeljövőben, ha a minimális csapatlétszámot el tudjuk érni felszereléssel, akkor pár barátságos mérkőzésnek is nagyon tudnánk örülni.

 

Vásárhely Lions most ünnepelte egyéves fennállását, és minden 17 éven felüli jelentkezését várják, aki érdeklődik az amerikai futball iránt.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

A vásárhelyi oroszlán ugrani készül

 

A vásárhelyi oroszlán nagy ugrásra készül

 
 
Varga Tóth Tamás
 

Olvassa el ezt is!

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.