Kék hírekHalálos baleset a 47-esen

2023. július 8., szombat
 
Halálos baleset a 47-esen

A 192-es kilométerszelvénynél 3 autó ütközött. Az egyik személyautó utasa beszorult az autóba, és a mentők kiérkezésekor már nem mutatott életjeleket.

 

 

 

 

 

Július 7-én reggel 7 óra körül a 47-es főút 192-es kilométerszelvényében három jármű Orosháza felé haladt, amikor az első személyautó balra akart egy mellékútra bekanyarodni ezért lassított, de ezt látva lassított a mögötte haladó autó vezetője is.

A harmadikként érkező kisteherautó vezetője valószínű, későn észlelte a fékezőket, ezért belerohant a személyautó hátuljába.

A helyszínre érkező hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók két embert kiemeltek az egyik autóból. Az egység áramtalanított két járművet. A kiérkező mentők három sérültet láttak el. Azonban az egyik személyautó utasa beszorult az autóba, és a mentők kiérkezésekor már nem mutatott életjeleket. Az újraélesztés sem járt sikerrel. A súlyosan sérült fiatal és idősebb férfit a mentők kórházba szállították

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Építik a Tóth malom utca hiányzó szakaszát

Építik a Tóth malom utca hiányzó szakaszát

Szeptembertől nem kell majd a Tóalj és a Kaszap utca felé kerülni azoknak, akik Újváros, vagy éppen Hódtó felől közlekednének Szegedre.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Eltörölték a földadót

Eltörölték a földadót

Több mint kilencven település, köztük fideszes és független vezetésűek is adóztatták a földtulajdonosokat. Eltörlésével a nagybirtokosok járhatnak jól.
Új főigazgató a Tornyai élén

Új főigazgató a Tornyai élén

Egy igen sokszínű hazai politikai, kulturális tevékenységben részt vett, fővárosban élő történész pályázatát tartotta érdemesnek a Vásárhelyi Közgyűlés.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.