MozaikHalál és a továbbélés drámai megnyilvánulása

2017. június 20., kedd
 

Mostabában virágzik a Tisza.  A napsütéses, meleg időnek köszönhetően több helyen is a kérészek rajzását lehet látni a Tisza alsó szakaszán.

Nézze meg Galériánkban Varga András fotós, a legutóbbi rajzás idején készült szép képeit! 

 

 

 

 

 

A napnyugta előtti órában Mindszentnél és a folyó országhatárhoz közeli részén is megfigyelhetők voltak a tiszavirágok (Polingenia longicauda).

A tiszavirág a kérészekhez tartozó nagy méretű, 8-12 centiméter hosszú rovar. Napjainkban már csak a Tiszában és mellékfolyóiban él, igen érzékeny a környezetére. A párosodás után a megtermékenyített peték lesüllyednek a mederfenékre, a kikelő lárvák pedig befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Három év után június elején a kérészek előbújnak üregükből és a víz felszínére emelkednek.

A kérészek elsősorban az agyagos partszakaszokat kedvelik, ezeken a rajzás idején jól megfigyelhetők a lárvák felszínre merőlegesen futó járatai.

A rovarokat már a vájatok szájánál békák várják, de lesben állnak a ragadozó halak, és a madarak sem akarnak kimaradni a lakomából. Kérészekre vadászik ilyenkor a folyó partján a barázdabillegető, a légykapó, a szerecsen- és a dankasirály és a kis kócsag is.

A vízből kibúvó lárvák leginkább a partról benyúló faágakon, a vízben álló stégeken vedlenek, a nőstények egy, a hímek két alkalommal. A kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak.

A párzás után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd párja sorsára jut.

A víz felszínét elhalt tiszavirágtetemek lepik el, lassan tovasodródva a folyóval. Mindez néhány óra alatt játszódik le mint az átalakulás, a fajfenntartás, a halál és a továbbélés drámai megnyilvánulása. A peték lesüllyednek a meder fenékre. Aztán kezdődik elölről minden, és ez így megy már sok-sok év óta.

 

Olvassa el ezt is!

Mélygarázs használatért már mélyen a zsebbe kell nyúlni

Mélygarázs használatért már mélyen a zsebbe kell nyúlni

A horribilis összegű EU-s támogatásból épült Hódi Pál utcai mélygarázsban volt hogy közmunkás számolta a kocsikat, majd érzékelő épült. Most már van szabad hely szinte mindig.
Döbbenetes számok az uniós források zűrös felhasználásáról

Döbbenetes számok az uniós források zűrös felhasználásáról

A hazánknak szánt strukturális és mezőgazdasági források 4,16 százaléka esetében javasolt büntetést - ez messze a legmagasabb arány az egész EU-ban. 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.